Mystic Circle — Drachenblut

A zenekar az indulás éveiben

Valahol a kilencvenes évek elején, jóval azelőtt, hogy a Mystic Circle neve köré rajongás, gúny, vita és legenda tapadt volna, még csak néhány fiatal próbált valami értelmet találni a saját sötétségében. Beelzebub évekkel később úgy emlékezett erre az időre, hogy tizenöt évesen sokat ivott, rossz állapotban volt, aztán egyszer csak ott lett előtte egy zenekar lehetősége. Próbatermek, más underground csapatok, közös játékok, az érzés, hogy ebben a zavaros világban talán mégis lehet valami, amire az ember hivatott. A Mystic Circle 1992 végén ebből a közegből született meg.

Beelzebub számára a metal nem új felfedezés volt. Már gyerekként hallgatta, később pedig ugyanúgy ott maradtak benne az AC/DC és az Iron Maiden klasszikusai, mint a nyolcvanas évek sötétebb, veszélyesebb zenéi. A zenekar kezdettől a lélek sötét oldalát kereste, és bár a felállás időről időre változott, az alapító tag szerint ez a háttér soha nem tűnt el. A Mystic Circle nem egyetlen hangzásformulához ragaszkodott, hanem ahhoz az érzéshez, hogy a zenének valami komor, szélsőséges és képszerű világot kell felnyitnia.

A Morgenröte idején ez a világ még más történeteket mesélt. Vámpírok, sötét romantika, olyan motívumok, amelyeket a black metal közönsége ismert, szeretett vagy éppen kinevetett. A zenekar később maga nevezte ezt az időszakot alapnak: onnan indult el az a fejlődés, amelyben minden újabb anyag nagyobb, intenzívebb és technikailag igényesebb akart lenni. A Mystic Circle körül azonban már ekkor kialakult az a furcsa helyzet, amely később szinte elválaszthatatlanná vált a nevüktől. Egyesek rajongtak értük, mások klisézenekarnak tartották őket, és mintha kevés hely maradt volna a két véglet között.

A Mystic Circle név mögött eleinte nem az a jól felismerhető, nagy ívű billentyűs világ állt, amelyet később a Drachenblut megmutatott. Az 1992-ben Ludwigshafenhez kötődő kezdeteket Beelzebub és Aaarrrgon közös munkája jelölte ki. Az első próbálkozások sokkal közelebb álltak a nyersebb death metalhoz; a zenekari adatbázisok még egy kiadatlan, 1992-es próbafelvételt is említenek. A következő esztendőben átmenetileg megtorpant a közös munka, 1994-re azonban új összetételben folytatódott. Ezt a korai törést és újrakezdést nem egyetlen drámai életrajzi fordulatként kell elképzelni: a nyilvános források a tényt rögzítik, nem a feloszlás személyes okait.

A fennmaradt demók már a zenei útkeresést is megmutatják. A Dark Passion 1994 januárjához kapcsolódik; négy tételét a Ludwigshafenben működő Soundbunker Studioban vették fel és keverték. A dokumentált közreműködők között ekkor Beelzebub, Aaarrrgon és a gitáros Mephisto – a kiadvány krediteken Mark Foltz néven – szerepelnek. A címek, például a Satan’s Son és az Eternal Winter, még nem szerveződnek nagyszabású, összefüggő történetté. Inkább egy formálódó csapat saját hangjának keresését mutatják. A stúdió és a szereplők adatai ellenőrizhetők; arról viszont, mi hangzott el a próbateremben vagy a felvételek közötti szünetekben, nincsen hiteles beszámoló.

A következő lépcsőn a két gitár és a billentyű már jobban elkülöníthető feladatot kapott. A Von Kriegern und Helden 1995-ös demójának ismert kreditei Beelzebubot és Aaarrrgont, valamint Agamidion és Mephisto gitárjátékát, illetve utóbbi billentyűit rögzítik. Egy 1995-ös Promotape kazetta is szerepel a kiadvány-adatbázisokban, ám nem volna helyes ezt egy minden forrás szerint önálló, teljes értékű negyedik demóként kezelni. A fő, jól azonosítható demóvonal a Dark Passiontól a Von Kriegern und Heldenen át a Die Götter der Urväterig vezet: utóbbi 1996-ban már címével és hangulatával is közelebb került a germán mondavilághoz. Ami a Drachenbluton teljes történetté válik, annak egyes képei már az előzményekben felvillantak.

A zenekar a kazettákat követően a kis példányszámú fizikai kiadások felé mozdult. A Kriegsgötter – Der Weg nach Walhall 1996-os, két dalt tartalmazó héthüvelykes kislemeze különösen beszédes határkő: a Von Kriegern und Helden és a Die Götter der Urväter című szerzemény egymás mellé kerülése már nem egyszerűen horror- vagy sátáni képkészletet jelzett. Harcosok, ősök és Walhalla neve épült bele abba a sötét metalnyelvbe, amelyből később a Nibelung-történet megszülethetett. A következő évhez a Blood együttessel közös Schwarze Magie kiadvány is kapcsolódott; az első nagylemez kiadója a Last Episode volt. Itt még több út nyitva állt, és a Drachenblut mitikus elbeszélése sem volt eleve elrendelt folytatás.

A Morgenröte – Der Schrei nach Finsternis megjelenése körül már a dátumok is megmutatják, milyen óvatosan kell olvasni a későbbi diszkográfiákat. A korai bakelitkiadás egyik részletes nyilvántartása 1996 decemberét, egy CD-változat adatlapja 1997-et jelöl; a két állítás nem feltétlenül zárja ki egymást, mert más hordozóra, más kiadásra vonatkozhat. A felvételeket 1996 szeptemberében és októberében a Soundbunker Studioban készítették, a maszterelés helyszíneként pedig már ekkor a Commusication Studio szerepel. A billentyűt Mephisto játszotta, a gitároknál Agamidion is ott volt. A lemez ezért fontosabb előzmény, mint amennyit egy egyszerű „első album” megjelölés elárul: még látható rajta a régi felállás, miközben a későbbi hangzás felé vezető stúdiókapcsolat is megjelent.

A Drachenblut előtt a társaság hangszeres szerkezete megváltozott. Agamidion és Mephisto távozott a korábbi felállásból; a később dokumentált szereplők között Isternos és Ezpharess gitárjátéka, Baalsulgorr billentyűi szerepelnek. Aaarrrgon továbbra is a doboknál, Beelzebub a basszusnál és a mikrofonnál maradt. A folytonosság és a változás egyszerre volt jelen: az alapító páros megőrizte a zenekar irányát, de a sárkányról, Siegfriedről és Hagenről szóló albumot már más hangszeres gárda formálta véglegessé, mint amely a Morgenrötét felvette. Ez a váltás önmagában nem bizonyítja, hogy minden zenei ötletet valamelyik új tag hozott volna; a szerzői munka ilyen pontos felosztásához korabeli közvetlen vallomás vagy munkadokumentum kellene.

Amikor 1998 elején a Commusication Studiosban megkezdődtek a Drachenblut felvételei, a korábbi demók és az első nagylemez tanulságai találkoztak az új zenekari felállással. Gerhard Magin rögzítette, keverte és maszterelte a lemezt. A korábbi, különálló motívumok ezúttal egy előre meghatározott mondai ív szolgálatába kerültek. A teljes elbeszélő jelleg és a szereplők közötti tragikus viszonyok elemzése a régi regényben már megvan; a zenekartörténet itt csak annyit tesz hozzá, hogy megmutatja az odavezető lépcsőket. A Drachenblut nem a semmiből létrejött fordulat volt, hanem egy fél évtizednyi demózás, felállásváltozás, kiadói tapasztalat és fokozatos hangszerelési átalakulás sűrűsödési pontja.

A Rajna két partja és az átalakuló Európa

A város, amelyből a zenekar elindult

Amikor a Mystic Circle 1992 végén megszületett, a hidegháború már történelem volt, de az abból kinövő új Európa még alig találta meg a maga rendjét. A zenekar indulásának földrajzi pontját a zenei adatbázisok és Eduardo Rivadavia zenekaréletrajza egyaránt Ludwigshafen am Rhein városában jelölik ki. Ez az a biztos támpont, amelyből az indulás világát meg lehet közelíteni. Azt viszont nem tudjuk dokumentummal megmutatni, melyik városrészben laktak a zenészek, melyik utcában állt a korai próbaterem, vagy mi tárult eléjük, amikor egy-egy próbáról hazamentek. Ezt a kétféle tudást – az igazolt várost és az ismeretlen személyes útvonalat – nem volna tisztességes összemosni.

A próbatermek említése mégis fontos. Nem azért, mert most elképzelhetnénk egy valódi, bizonyított pincét, benne meghatározott hangszerekkel és éjszakai beszélgetésekkel. Hanem mert a korszak hétköznapi infrastruktúráját jelenti: fiatal emberek találkozási lehetőségét, a zenéléshez szükséges hely keresését, az idő és a pénz beosztását. Az a Ludwigshafen, amelyben a csapat megalakult, nem elszigetelt falusi világ, hanem ipari, kereskedelmi és közlekedési kapcsolatokkal átszőtt város volt. A zenekar tényleges próbatermi mikrokörnyezetéről nincs hiteles helyszínleírás; ezért nem beszélhetünk úgy a saját négy falukról, mintha ott jártunk volna. A város által nyújtott társadalmi keret azonban rekonstruálható.

A Rajna bal partján fekvő Ludwigshafen arculatát több mint egy évszázada meghatározta a vegyipar. A BASF jelenléte nem csupán egy nagy gyárat jelentett a térképen: munkavállalók, tanulók, műszakok, beszállítók, áruszállítás és egész családok egzisztenciája kapcsolódott ehhez az ipari központhoz. A város túloldalán, a folyó jobb partján már Mannheim húzódott, Baden-Württembergben. A városhatár és a tartományhatár nem jelentett lezárt világot: Ludwigshafen és Mannheim a hétköznapi közlekedésben, a munkavállalásban és a kulturális kínálatban is ugyanannak a Rajna–Neckar vidéki térnek volt a része.

A fiatalok számára mindez egyszerre jelenthetett lehetőségeket és korlátokat. Nem tudjuk, a Mystic Circle tagjai közül ki milyen munkahelyhez, képzéshez vagy családi élethelyzethez kapcsolódott ebben az időben. A régió ipari gazdasága mégis azért fontos, mert megmutatja, milyen közegbe érkezett egy kezdő underground zenekar: nem gazdaságon és történelmen kívüli, kizárólag sötét legendákból épített tájba, hanem a felnőtté válás, a szakmaszerzés, a megélhetés és a szabadidő nagyon is konkrét világa mellé. Innen indult az a képzeletbeli mozgás, amely később várak, sárkányok és királyok történetében öltött alakot. Ez történelmi párhuzam, nem a tagok által igazolt alkotói indíték.

Ludwigshafen hétköznapjai a kilencvenes évek végén

A korszak egyik legbeszédesebb dokumentuma a BASF 1997-es üzleti jelentése. A vállalat abban arról számolt be, hogy az év őszén 813 fiatal kezdte meg képzését a ludwigshafeni üzemben. Ugyanebben a jelentésben arról is szó esett, hogy a foglalkoztatási szerkezetet át kívánták alakítani, és 2000 végére 39–41 ezer – tanulók nélküli – munkaviszonyt terveztek; a létszámváltozást többek között részmunkaidős nyugdíjba vonulással kívánták kezelni. Az egyik oldalon tehát új szakképzési lehetőségek nyíltak, a másikon már érződött a költség- és szerkezeti alkalmazkodás igénye. Ez nem bizonyítja, hogy bármelyik zenész BASF-alkalmazott lett volna; azt mutatja, milyen súlyú kérdés volt abban a térségben a munkába állás és az ipari átalakulás.

A következő évi vállalati jelentés tovább árnyalja a képet. A BASF 1998-as beszámolója szerint az év első fele kedvezően alakult, a második félévben viszont az ázsiai, oroszországi és dél-amerikai válságok hatására gyengült a kereslet és csökkentek az árak. A ludwigshafeni üzem egy világpiaci hálózat része volt: a távoli kontinensek pénzügyi megrázkódtatásai így a Rajna menti gazdaság nyelvén is érzékelhetővé váltak. A globális folyamatnak ezt a vállalati kapcsolatát valódi korabeli dokumentum igazolja; a zenekarra gyakorolt személyes hatásáról viszont nincs adat.

Ugyanezekben az években a hétköznapi médiavilág is átmenetben állt. A fiatalok nem egy telefonon, korlátlanul elérhető zenei kínálatban éltek. Az 1998-as német JIM-felmérés szerint a 12–19 évesek körében a televízió, a CD-k és kazetták, valamint a rádió voltak a leggyakrabban használt médiumok; a válaszadók 95 százaléka hetente többször nézett televíziót, 94 százaléka használt hanghordozót, 85 százaléka hallgatott rádiót. Ezek országos fiatalkori arányok, nem a Mystic Circle közönségének mérési eredményei. Arra azonban pontosan rámutatnak, hogy 1998-at nem szabad mai digitális természetességgel elképzelni: a zene, a képek és a hírek befogadásának ritmusát még túlnyomórészt a kézbe vehető tárgyak és a hagyományos műsorszórás határozták meg.

Az internet már látszott a látóhatáron, de nem uralta a mindennapokat. Az ARD 1997-es felmérése a tizennégy évnél idősebb népesség 6,5 százalékánál mutatott ki online-használatot. Az 1998 tavaszán végzett ARD/ZDF-kutatásban ez az arány 10,4 százalékra emelkedett. A modem, a számítógép, a telefonköltség és a hozzáférés korlátai éppen ezért legalább olyan fontosak, mint maga az új technológia. A kilencvenes évek végének zenekarai egy átalakuló nyilvánosság határán álltak: a web már terjedt, de a világ még nem egyetlen kattintással volt jelen. Nem tudjuk, a Mystic Circle tagjai milyen gyakran használták az internetet; a felmérés a korszak általános médiaviszonyairól szól.

A város társadalmi és kulturális tere sem merült ki a gyárakban. A ludwigshafeni „Haus der Jugend” körül 1989-ben már működésbe lépett egy ifjúsági és kulturális tevékenységeket támogató egyesület: a Förderverein Haus der Jugend. Ennek dokumentált célja a fiatalok saját társas és kulturális tevékenységeinek segítése volt. Ez a példa jelzi, hogy az iparvárosban létezett intézményes ifjúsági kulturális infrastruktúra is. Semmilyen jelenleg ellenőrzött forrás nem állítja azonban, hogy a Mystic Circle ott próbált volna, ott lépett volna fel, vagy ezt a helyet látogatta volna. Egy helyszín történeti jelenléte nem azonos a zenekar személyes kapcsolatának bizonyításával.

A tágabb tér: a Rajna, Mannheim, Frankenthal és Beindersheim

Ludwigshafen földrajza nem áll meg a közigazgatási határnál. A Rajnán túl Mannheim kereskedelmi, kulturális és ipari központja feküdt; távolabb Heidelberg, a bal parti Pfalz települései, Frankenthal környéke és a folyóközi közlekedési útvonalak rajzolták meg a térséget. Az összekapcsoltság egyik kézzelfogható történeti adata, hogy 1989-ben megalakult a Verkehrsverbund Rhein-Neckar közlekedési szövetség, amely a helyi közösségi közlekedés összehangolását és közös tarifarendszerét szolgálta. A mannheimi várostörténeti kronológia ezt az időpontot külön is rögzíti. Az utazás, az ingázás és a települések közötti mozgás tehát nem utólagos, mai fejlemény; a Mystic Circle indulásakor már létezett a térségben szervezett közlekedési együttműködés. Ettől még nem tudjuk, hogy a zenészek mely járatokkal vagy milyen útvonalakon utaztak.

Ebben a földrajzi rendszerben Beindersheim nem a zenekar alapításának városa, hanem az eredeti regényben megadott 1998. február–márciusi stúdiómunka helye: a Commusication Studios települése. Ezt a különbséget nem szabad elveszíteni. Beindersheimet saját községtörténeti honlapja a Felső-Rajna-síkságon, a Rajna és a Haardt hegység között helyezi el. Történetileg mezőgazdasági település volt, amely a huszadik század hatvanas éveitől mindinkább lakótelepüléssé alakult. 1969-ben az akkori Landkreis Ludwigshafenhez sorolták, 1972-ben pedig a Heßheim központú községi társulás tagja lett. Ez a környezet nagyon más, mint a ludwigshafeni ipari nagyvárosé: nem ugyanaz a lépték, nem ugyanaz az utcakép és nem ugyanaz a települési funkció.

Különösen fontos, hogy a rögzítés helyéből ne alkossunk visszafelé bizonyítatlan élettörténetet. A zenekar 1998-as stúdiómunkája a beindersheimi helyszínhez köthető a már elkészült regény szerint, de ebből nem következik, hogy a tagok ott laktak, ott jártak iskolába, vagy ott alapították a Mystic Circle-t. A helyi táj története itt a felvétel földrajzi kerete, nem személyes életrajzi állítás. A síkvidék, a közeli iparvárosok, az ingázásra alkalmas térség és a mezőgazdasági múlt együttesen teszik érthetővé, milyen különböző világok érintkeztek egymással a Rajna nyugati oldalán.

A Pfalz és a Rajna–Neckar vidék nem egységes képeslap. Ipari csomópontok és falvak, történelmi belvárosok és gyártelepek, mezőgazdasági területek és sűrű közlekedési hálózatok alkották. Az a középkori és germán mondavilág, amely felé a Drachenblut később fordult, nem e kilencvenes évekbeli településtörténet szó szerinti folytatása. Inkább nagy történelmi távolság választja el egymástól az alkotás tényleges táját és a lemez megidézett világát. Éppen ettől érdekes az átjárás: a legendát modern emberek, modern ipari és médiaviszonyok között formálták zenévé, nem középkori környezetben.

Rajna-vidék, Rajna-vidék–Pfalz: egy tartomány saját üteme

A zenekar szűkebb hazája Rajna-vidék–Pfalz, az a szövetségi tartomány, amelyet a második világháború után, 1946-ban hoztak létre. A beindersheimi községtörténet ezt a dátumot a helyi közigazgatás átalakulásával együtt őrzi. A régió tehát egyszerre hordozott régi pfalzi és rajnai települési hagyományokat, valamint jóval fiatalabb tartományi intézményrendszert. A korabeli helyi életet nem egyetlen nagyvárosból irányították; az összekapcsolódás a községek, járások, ipari központok és tartományi politika között működött.

Az 1996. március 24-i tartományi választás után a Kurt Beck vezette SPD–FDP-koalíció folytathatta a kormányzást. A hivatalos választási adatok szerint az SPD 39,8, a CDU 38,7, az FDP 8,9, a Zöldek 6,9 százalékot szereztek a listás szavazatokból. Az országos választások sokszor elhomályosítják, hogy a tartományi politika már a Drachenblut előtt is a maga saját szövetségeiben és kompromisszumaiban működött. Az ipari foglalkoztatás, a tanulóhelyek és a települések közötti infrastruktúra az ilyen térségekben nagyon is valós kérdés volt. Nem ismert a zenekar tagjainak pártpreferenciája vagy az, miként értékelték ezeket a választási eredményeket; a politikai adatok a korrajz részei.

A foglalkoztatás változása kézzelfoghatóan mutatkozott meg. A BASF 1997-es beszámolója egyszerre ír a fiatalok képzésének támogatásáról és a létszám szerkezeti átalakításáról. Az ilyen jelentésekből nem olvasható ki egyetlen munkáscsalád teljes élete sem, mégis fontosak: megmutatják, milyen intézmények, munkahelyek és lehetőségek tették anyagilag megfoghatóvá a korszakot. A kilencvenes évek vége így nem csupán új zenék és régi hőstörténetek időszaka volt, hanem a helyi gazdaság folyamatos alkalmazkodásáé is.

Németország: egyesítés után, kormányváltás előtt és után

A Mystic Circle 1992-es megalakulása mindössze két évvel követte Németország 1990. október 3-i újraegyesítését. Az országnak ekkor még nem egyetlen, mindenütt azonos gazdasági és társadalmi valósága volt. A volt keletnémet tartományokban a gazdasági átalakulás a régi munkahelyek nagyarányú megszűnésével, privatizációval, munkanélküliséggel és a társadalmi biztonság megrendülésével járt; nyugaton más előzmények, más munkaerőpiaci szerkezet és más gazdasági lehetőségek érvényesültek. A Rajna menti Ludwigshafen nyugati iparvárosként nem válik azonos tapasztalattá a keleti átalakulás egészével, de ugyanabban az országban élt, amelynek az egyesítés társadalmi és költségvetési következményeit kezelnie kellett.

A hivatalos német statisztika szerint az 1997. évi átlagos regisztrált munkanélküliek száma 4 384 456, az 1998. évi 4 280 630 volt; a közölt éves munkanélküliségi ráták rendre 12,7 és 12,3 százalékot tettek ki az adott statisztikai sor szerinti nevezővel. Ezek országos mutatók, nem Ludwigshafen helyi adatai, és nem bizonyítják, hogy a zenészek közül bárki munkanélküli volt. Arra alkalmasak, hogy megmutassák: a kilencvenes évek végének Németországa gazdaságilag nem gondtalan háttere volt a fiatalok terveinek. A szabadidős, művészi ambíciókkal párhuzamosan sokak számára a megélhetés és az álláskeresés kérdése állt a mindennapok középpontjában.

Miközben az ország egyesülésének következményeivel birkózott, a szövetségi politika is fordulóponthoz ért. Az 1998. szeptember 27-i szövetségi parlamenti választáson a szociáldemokraták 40,9 százaléknyi második szavazattal a legerősebb párttá váltak; a választás nyomán véget ért Helmut Kohl hosszú kancellársága, és megkezdődött a Gerhard Schröder vezette SPD–Zöldek-koalíció időszaka. Az eredmény az év végének politikai környezetéhez tartozik; nem szabad úgy előadni, mintha szükségképpen megelőzte vagy befolyásolta volna a Drachenblut megjelenését, amelynek itt nem vizsgáltuk újra a pontos napját.

1998 Németországában a pénztárcában még német márka lapult. Az euró pénzügyi bevezetése 1999. január 1-jén következett, a készpénzre pedig csak 2002 elején tértek át. Ez a különbség nem puszta dátumjáték: ha a kilencvenes évek végének árait, kezdő fizetéseit, koncertjegyeit vagy lemezeit akarjuk elképzelni, nem lehet őket mai eurós mindennapokként leírni. Konkrét 1998-as Mystic Circle-próbatermi díjakat, útiköltségeket vagy lemezvásárlási számlákat nem ismerünk, ezért nem adható hozzájuk hiteles összeg.

Európa: határok nyílnak, régi konfliktusok élnek tovább

A kilencvenes évek első felében Nyugat-Európa új intézményi kapcsolatokat alakított ki. Az Európai Uniót létrehozó maastrichti szerződés 1993. november 1-jén lépett hatályba; az egységes piac ugyanazon év januárjában indult el. 1995-ben Ausztria, Finnország és Svédország is csatlakozott az Unióhoz, és a schengeni rendszer hét országban – közöttük Németországban – megkezdte a belső határellenőrzések megszüntetését. 1997-ben aláírták az amszterdami szerződést, 1998-ban pedig már az 1999-es euróindulásra készültek. E fejlemények kereskedelmi, munkavállalási és utazási horizontot nyitottak a kontinensen, még ha hatásuk nem is volt minden országban és társadalmi csoportban egyforma.

A nyitás mellett azonban Európa más arcát mutatta a délszláv állam felbomlása. Jugoszlávia szétesése 1991-ben kezdődött; a boszniai háború és a többi konfliktus a kontinensen belüli erőszak, a menekülés és az etnikai nacionalizmus súlyos emlékét hagyta. Az Európai Unió intézménytörténeti áttekintése ezeket a háborúkat a korszak meghatározó eseményei között tartja számon. Amikor a Drachenblut 1998-ban régi germán hősi mítoszokat formált meg, a történetmesélés tényleges európai környezete egyáltalán nem volt konfliktusoktól mentes. E megállapítás nem teszi a lemez mondai háborúit kortárs politikai allegóriává: ilyen egyértelmű alkotói szándékról nincs felhasznált bizonyíték.

A kontinens politikai és gazdasági integrációja másképpen hatott a nyugati iparvidékekre, a frissen átalakuló közép- és kelet-európai államokra, valamint a háború dúlta Balkánra. A németországi pfalzi zenekar regionális közegét így nem lehet Európa általános átlagaként kezelni. Ami számukra földrajzilag közeli volt, az a Rajna menti városok hálózata; ami az 1990-es évekről alkotott szélesebb történelmi képet adja, az egy nyitottabbá váló, ugyanakkor továbbra is erősen megosztott kontinens. A Drachenblut ebből a világból fordult egy sokkal régebbi, tragikus mondához.

A világ: a gazdaság összekapcsolódik, a nyugalom nem

1997 júliusában Thaiföldön kezdődött az a pénzügyi válság, amely gyorsan átterjedt Délkelet-Ázsia más gazdaságaira, és 1998-ban globális következményekkel járt. A Nemzetközi Valutaalap korabeli összefoglalói az indonéz, dél-koreai és más válsághelyzeteket, majd az oroszországi pénzügyi megrázkódtatást ugyanennek a viharos gazdasági korszaknak a részeként tárgyalják. Az, hogy egy pfalzi iparváros történetében mindennek helye van, első pillantásra meglepőnek tűnhet. Csakhogy a BASF 1998-as jelentése kifejezetten összekapcsolta a saját második félévi gyengülését az ázsiai, orosz és dél-amerikai válságokkal. Ebben a pontban a világméretű esemény és a Ludwigshafenben működő gazdasági szervezet kapcsolata nem költői kép, hanem dokumentált üzleti összefüggés.

Más irányból a kommunikáció változása hozott világméretű fordulatot. A számítógépes hálózatok a távoli információk elérését mindennapibbá kezdték tenni, de ez még nem volt általános, korlátlan hozzáférésű közeg. A német 1997–1998-as online-felmérések pontosan ezt az átmenetiséget rögzítik. A zenéről szóló információ, az arcok és a képek közvetítése fokozatosan új csatornákat kapott, miközben az addigi fizikai hanghordozók, újságok és elektronikus médiumok továbbra is meghatározóak maradtak. Így a Drachenblut születésének idején a történet egyszerre volt régi és új: a témája évszázados, a hordozója a kilencvenes évek zenei és médiavilágáé, a tágabb gazdasági horizontja már a globalizálódó világhoz tartozott.

Ez a történelmi háttér nem azt állítja, hogy Beelzebub és zenésztársai mindezen folyamatokat tudatosan feldolgozták volna, vagy hogy egy választás, egy tanulóhely, egy gyári átszervezés, illetve egy távoli tőzsdei válság a Drachenblut valamely dallamát közvetlenül megszülte. Nem is erre van szükség. Azért fontos megismerni Ludwigshafent, Beindersheimet, a Rajna mentét, Németország egyesítés utáni éveit és az 1990-es évek Európáját, mert a lemez valós időben és valós társadalomban jött létre. A hősök ugyan Xanten, Worms és a Rajna mondai világát járják, de a zenészek munkája a huszadik század utolsó évtizedének német vidékein formálódott. Ettől válik történelmileg érzékelhetővé a távolság a középkori elbeszélés és az 1998-as alkotás között – és éppen ettől látszik, mekkora képzeletbeli utat tett meg a Mystic Circle, amikor a saját kora világából elindult a sárkányvér történetéhez.

A fekete zene új látóhatára

A Rajna mentén: amikor a próbatermek a világ felé nyíltak

A Mystic Circle Ludwigshafenhez kötődő indulása éppen arra a korszakra esett, amikor az európai extrém metal közege újraszerveződött. Nem egyetlen nemzeti mozgalomhoz csatlakoztak, és nem is a semmiből teremtettek maguknak zenei nyelvet. A kilencvenes évek elején Németország-szerte már léteztek death-, thrash- és black-metal-zenekarok; a fiatalabb csapatok e hagyományokon keresztül találkoztak a skandináv színtérből érkező gyorsabb, érdesebb, atmoszférikusabb megoldásokkal. Az új stílus kezdetben nem választotta el éles határ a régebbi műfajoktól: az egyes előadók más-más hangsúllyal örökölték az előző évtized énekstílusait, gitárjátékát és színpadi képvilágát. A zenekar korai sötét-metal világát ebben az átmeneti térben érdemes elhelyezni.

A helyi közeg rekonstruálásának van egy fontos korlátja. Ismerjük a zenekar kiinduló városát, és a Drachenblut 1998. február–márciusi felvételének beindersheimi helyét, de nincs ellenőrzött korabeli címjegyzékünk arról, pontosan melyik próbahelyiségben, melyik klubban és milyen rendszerességgel játszottak. Egy 1999-es interjúban az akkor már a zenekarban gitározó Stefan, vagyis Ezpharess saját környezetét Worms és Ludwigshafen térségével jelölte meg. Ez nem azonos azzal az állítással, hogy az összes tag ugyanott lakott, vagy hogy a városok bármely konkrét koncerthelyszínéhez személyesen köthetők. Az időben közeli beszélgetés mégis segít felismerni: a Mystic Circle világát a pfalzi és Rajna menti kapcsolatokból kell megérteni, nem a lemez mitikus Xantenjából és Izlandjából.

A környék zenei történetére azonban van ennél kézzelfoghatóbb, ellenőrizhető nyom. A Mainzhoz kötődő Agathodaimon 1998-as Blacken the Angel című bemutatkozó albuma a Drachenbluthoz hasonlóan Gerhard Magin közreműködésével készült, és a közreműködői adatok a Commusication Studio nevét is feltüntetik. Az Agathodaimon felvételei 1997 októberére és 1998 februárjára esnek; a Mystic Circle-é 1998 februárjára és márciusára. A közös stúdió és producer két külön zenekar munkáját egy regionális felvételi infrastruktúrához kapcsolja. Nem igazolja viszont, hogy a tagok ugyanazon a napon találkoztak, egymás próbáit meghallgatták vagy egymástól vettek át hangzási ötleteket. A párhuzam értéke éppen a jól dokumentálható, szerényebb tényben áll: a térségben már működött olyan szakmai műhely, amely több, korabeli billentyűs és dallamos extrémmetal-produkción dolgozott.

A német színtér nem egyetlen hang volt

A Drachenblut megjelenésének idején német földön egymás mellett éltek egymással olykor összeegyeztethetetlennek tekintett metal-esztétikák. A színpadias, kórusszerű hangszerelés és a sötét romantika csak az egyik irányt jelentette. Másutt a nyers gitárhangzás, a hosszan kibontott szerkezetek, a hagyományosabb black-metal-ének és a rideg, szándékoltan kevésbé díszített megszólalás maradt központi érték. E különbséget nem utólag rávetített műfajcímkék magyarázzák a legjobban, hanem az ugyanabban az évtizedben született munkák. A Nagelfar 1997 decemberében kiadott Hünengrab im Herbst című albuma például más úton kereste a súlyt és a kompozíciós gazdagságot, mint a billentyűkben gondolkodó Mystic Circle. Az együttes egy 2002-es interjúban beszélt a demókról, az 1997-es lemezfelvételről és a kis Kettenhund kiadóval való kapcsolatáról. Így nemcsak a hangzás, hanem a független szervezés eltérő gyakorlata is dokumentált.

Más felől ott volt a korszak melodikusabb és gótikusabb oldala. Az Agathodaimon 1998-ban a Blacken the Angellel mutatta meg, hogy a sötét, billentyűkkel gazdagított zene Németországban nem egyetlen zenekarra szűkült. Nem szükséges a két csapatot versenytársként, barátként vagy egymást követő iskolaként leírni: a közös történeti tapasztalat mindössze annyi, hogy ugyanebben a közegben több út is vezetett az atmoszférát hangsúlyozó extrém metalhoz. A kérdés egyúttal stúdiókérdéssé vált: hogyan tartható egyszerre hallható a torzított gitár, a dob, a hörgő vagy sikoltó ének és a nagyszabású billentyűs réteg? A válasz nem pusztán művészi ízlés volt, hanem konkrét hangzásbeli hangsúlyválasztás.

A kétezres évek felől visszanézve könnyű az egész korszakot a „szimfonikus black metal” egységes fejezetévé egyszerűsíteni. A korabeli zenészek és kritikusok azonban nem mindig ugyanazt értették alatta. A „true” és „kommerciális”, a hiteles és színpadias, a gitárközpontú és a billentyűkkel uralt hangzás közötti ellentét sokszor nem hangtechnikai, hanem közösségi és erkölcsi vita is volt: ki képviseli a színtér értékeit, és mikortól válik az erős képi világ puszta díszletté? A Mystic Circle vitatott fogadtatása csak ezen a háttéren érthető igazán. Ez korabeli nézetkülönbségek rekonstrukciója, nem felhatalmazás a bírálatok tényként ismétlésére.

Északon: a fekete metal teret kap

A kilencvenes évek második felében a skandináv black metal egy része a korábbi, szűk underground keretből szélesebb nemzetközi közönség elé lépett. A Dimmu Borgir 1997-es Enthrone Darkness Triumphant című albuma a Nuclear Blastnál jelent meg; a kiadó saját történeti bemutatása is fordulópontként kezeli azt a lemezt, amely a sötét zenét nagyszabású billentyűkkel és szimfonikus gondolkodással kapcsolta össze. A Nuclear Blast nem a Mystic Circle kiadója volt, mégis fontos szereplője annak a németországi lemezpiacnak, amelyen a Drachenblut is helyet keresett.

Ugyanabban az 1997-es évben az Emperor kiadta az Anthems to the Welkin at Dusk című lemezt a Candlelight Recordsnál. A két norvég produkció nem ugyanazt a kompozíciós logikát képviselte: közös jelentőségük abban állt, hogy megmutatták, a szélsőséges metal hangképe egyszerre válhat bonyolultabbá, nagyszabásúbbá és a nemzetközi lemezkiadás számára láthatóbbá. A hangszerelések sokszor olyan léptéket sugalltak, amelyhez a fizikai zenekari felállásnál nagyobb hangzó tér képzete társult. Ez a törekvés a Mystic Circle szövevényes mondai világát is érthető korszakos környezetbe helyezi – nem azért, mert minden hasonló elem közvetlen átvétel lenne, hanem mert az egész műfajban nyitott kérdés lett, hogyan lehet a sötétséget és a történetmesélést nagyformátumú zenei jelenetekké alakítani.

A klasszikus és a „szimfonikus” jelzőt azonban itt óvatosan kell használni. A több rétegben megszólaló billentyű önmagában nem bizonyít valódi szimfonikus zenekart, élő vonóskart vagy egy adott hangszermodellt. A hangszerelés színházi, filmszerű és zenekari hatásokat kelthet úgy is, hogy e hangszínek elektronikus billentyűkön születnek meg. A Drachenblut ismert közreműködői között Baalsulgorr billentyűsként szerepel; további, részletes technikai felsorolást a felhasznált eredeti kreditek nem igazolnak. Ezért a nagyszabásúságot hallható esztétikai törekvésként lehet tárgyalni, az ismeretlen technikai háttér kitalálása nélkül.

Britannia és az európai sötét romantika

A zenei átalakulásnak volt egy másik, ugyancsak látványos európai iránya. A brit Cradle of Filth a Dusk… and Her Embrace után 1998 májusában a Cruelty and the Beasttel jelentkezett. A zenekar saját diszkográfiája megerősíti a kiadványok egymásutánját, későbbi hivatalos visszatekintése pedig a Báthory Erzsébethez kötődő lemez tudatosan felépített tematikáját emeli ki. Ez a vámpírok, történelmi rémtörténetek, színházias ének- és hangszerelési megoldások, gazdag képi világ felé nyitott metal egyik fontos korabeli példája volt. A Mystic Circle korai vámpíros motívumai és későbbi Nibelung-anyaga ezért nem légüres térben születtek; egy időben több európai zenekar is átfogó történetekben gondolkodott. A hasonló érdeklődés még nem bizonyít közös szerzői tervet.

A skandináv és brit fejlemények mellé az európai gótikus metal is odahelyezhető. A Theatre of Tragedy az 1996-os Velvet Darkness They Fear és az 1998-as Aégis időszakában az egymással ellentétes férfi és női énekhangokra, a lassabb, atmoszférikus megszólalásra és a gótikus árnyalatokra épített. A zenekar saját archívuma 1998-ra datálja az Aégist. Más zenei módszer ez, mint a Mystic Circle történetmesélő, gyors és billentyűkkel támogatott sötét metálja, mégis ugyanannak a korszaknak a része: a hangulat, a szerepszerű ének és a gondosan felépített színpadias világ egyre több különböző metal-irányban kapott fontos szerepet.

Nem lehet azonban kijelenteni, hogy mindezek a stílusok egységes irányban „felváltották” volna a nyers black metalt. A nagyszabású produkciók erősödésével párhuzamosan tovább léteztek a szándékosan szikárabb, durvább és a hagyományos underground értékekhez ragaszkodó alkotások. Ezt nemcsak egy-egy album, hanem a korszak vitáinak hangneme is bizonyítja. Épp ezért félrevezető volna a Drachenblutot egy egyszerű fejlődési létra szükségszerű állomásának nevezni. Egy lehetőséget választott az akkor egymással is vitatkozó lehetőségek közül.

Nem csak black metal: az elbeszélő lemez új lehetőségei

A középkori történetek, mondák és fantasy-motívumok 1998-ban nem kizárólag a black metalban kaptak helyet. A német Blind Guardian ugyanabban az évben adta ki Nightfall in Middle-Earth című nagyszabású Tolkien-feldolgozását. A zenekar hivatalos ismertetője és életrajza tudatosan összefüggő történetként, sok rövidebb elbeszélő és átvezető egységgel felépített albumként jellemzi. Más hangszerelés, más ének és egészen eltérő metalhagyomány áll mögötte, de a közös korszakos kérdés feltűnő: miként lehet hosszú epikus szöveget, szereplőket és jeleneteket nem csupán dalok sorozatában, hanem összefüggő lemeztörténetként megszólaltatni?

A két 1998-as történeti album közötti párhuzam különösen tanulságos a rövid átvezetések szempontjából. A lemez dramaturgiai értelmében egy beszélt, instrumentális vagy hangulatépítő szakasz akkor is lehet fontos, ha önmagában nem hagyományos dal. A bolti CD-n az ilyen átvezetők szerepelhettek önálló sávként vagy a szomszédos hosszabb darabok részeként. A Drachenblut egyik igazolt CD-nyilvántartása tizenhat sávot – ebből több rövid „Intro” megjelölésű részt –, más katalógusok pedig kilenc fő zenei egységet tartanak számon. Ez nem azt jelenti, hogy egyszerűen eltűnt volna hét kompozíció: a nyilvántartási és számozási különbség oka éppen az átvezetések önálló kezelésében keresendő. A végleges kiadványon a konkrét kiadáshoz tartozó dallistát kell feltüntetni; a regény régi mondatait emiatt nem kell átírni.

A Nibelung-monda szempontjából a különbség még élesebb. Az ősi történet nemcsak témák sorát kínálja, hanem drámai sorrendet: hősi indulás, fegyver és sárkány, kincs, esküvő, árulás, gyilkosság, folyóba vesző örökség. Ez zeneileg többféle műfajban elképzelhető, de a Mystic Circle számára a billentyűkkel megtámasztott extrém metal adott hozzá eszközöket. Az 1998-as koncert- és lemezvilágban tehát nem pusztán új hangszínek terjedtek: az a gondolat is erősödött, hogy egy metalalbum belső formája akár hosszú elbeszélést is hordozhat. Az, hogy az alkotók konkrétan kitől vették át az ötletet, csak saját, dokumentált közlésük alapján állítható; két azonos évben megjelent mű párhuzama önmagában nem ilyen bizonyíték.

Hangkép és vita: a billentyűk helye

1998 júniusában a metal.de egyik Drachenblut-bírálata a sok billentyűs dallamot és a könnyen megjegyezhető motívumokat kiemelve a Dimmu Borgirhoz hasonlította a zenekart. A szöveg erősen gúnyos hangnemben íródott, ezért forrásként külön kell választani két elemét: dokumentálja, hogy a kortárs kritikus a lemez hangzását a szimfonikus black metal gyorsan ismertté váló mintái felől hallotta; az „utánzásról” szóló ítélete azonban az ő értékítélete, nem bizonyított alkotástörténeti tény. A kritikát nem érdemes a jelenkori olvasóra semleges leírásként ráerőltetni, de a korabeli ellenállás tanújaként fontos.

Egy évvel később, 1999 augusztusában Ezpharess a vampster interjújában a zenekar következő albumáról beszélve maga is jelezte, hogy több gitárt helyeztek előtérbe, és szerinte az új hangkép kevésbé billentyűközpontú, mint a Drachenbluté. A beszélgetésből az is kiderül, milyen élénken élt a „true” black metal, a nagyobb lemezforgalom, a színpadi látvány és a Dimmu Borgirhoz való hasonlítgatás kérdése. A zenész határozottan vitatta azt az értelmezést, hogy pusztán a pénzért dolgoznának. Az egész esztétikai konfliktus egyszerre hangzott zenei vitának és annak a kérdésének, hogyan lehet egy underground közösség tagjának maradni, ha a zene már nagyobb figyelmet kap. Az interjút 1999-es, visszatekintő első kézből származó forrásként kell kezelni, nem úgy, mintha 1998-ban, a keverőpult mellett elhangzott volna.

A korábbi regény már tárgyalja a gitárok és billentyűk viszonyát, ezért azt a részt nem kell másodszor, szinte azonos mondatokkal megírni. A valódi új háttér az, hogy az arányvita a műfaj egészében létezett. Míg egyes kritikusok a szélesebb hallgatóság számára érthetőbb dallamvilágban a hagyomány felhígulását látták, mások éppen a hangszerelés összetettségét tekintették fejlődési lehetőségnek. Az esztétikai értékelések nem egymást kizáró tényállítások; ugyanazt a megszólalást más történeti és ízlésbeli mérce szerint hallhatták. Ettől érthető meg, hogyan lehetett ugyanaz a Drachenblut egyeseknek meggyőző, filmszerű mondai világ, másoknak pedig túlzottan díszített és kevéssé újszerű zene.

Kiadók, CD-k és fizikai terjesztés

A Drachenblut 1998-ban a Last Episode gondozásában látott napvilágot. Az ismert korai német CD-változat katalógusjelzése LEP 018 CD, és a gyűjtői diszkográfiák a digipak-változat mellett hagyományos CD-adatokat is őriznek. A korabeli lemezadatok legalább abban egybehangzók, hogy nem függetlenül megosztott digitális fájlcsomagról, hanem kiadói és gyártási azonosítóval rendelkező fizikai hanghordozóról beszélünk. Ez egyszerre jelentett kereskedelmi tárgyat, kézbe vehető borítót, rögzített sávbeosztást és a zenekar képi önmegjelenítésének hordozóját.

A Last Episode más méretű és más szerepű szereplője volt az extrémmetal-piacnak, mint a nemzetközi terjesztéssel egyre szélesebb közönséget elérő Nuclear Blast. A Nuclear Blast történetéről közölt későbbi riport 1997-et különösen fontos évként említi: a Dimmu Borgir és a HammerFall kiadványai egyszerre mutatták meg, hogy egy német metal-kiadó különböző alműfajokból is közönséget tud építeni. A Drachenblut ugyan nem ezen a kiadón jelent meg, de ugyanannak a németországi zeneiparnak a versenyében, kiadói és sajtónyilvánosságában kereste a helyét. Nem áll rendelkezésre olyan szerződés, amelyből a Mystic Circle promóciós költségvetését, területi terjesztési jogait vagy bolthálózatát pontosan rekonstruálhatnánk; ezekről nem szabad tényként írni.

A közönség találkozása az ilyen kiadványokkal ekkor több csatornán keresztül zajlott. Lemezboltok, szakkatalógusok, postai rendelések, zenei lapok, fanzine-ek, demók és koncertek egyaránt részei voltak a kilencvenes évek underground nyilvánosságának. A korabeli médiumváltást a német ifjúsági médiahasználati vizsgálatok is jelzik: a CD és a kazetta mindennapos eszköz volt, az internet viszont még csak fokozatosan terjedt. A konkrét Mystic Circle-lemez melyik boltban, hány országban, milyen példányszámban volt megvásárolható, azt ezek az általános adatok nem igazolják. A hanghordozó fizikai jellege azonban segít megérteni a borító, a dalsorrend és a szövegkönyv korabeli jelentőségét: ezeket a rajongó valóban kézben tarthatta, és a hallgatás mellett nézegethette.

Az 1999-es vampster-beszélgetés ritka pillanatfelvétel a változás határáról. A riporter már internetes jelenlétről és CD-ROM-tartalmakról kérdezte Ezpharesst; a zenész fontosnak nevezte a világháló információs lehetőségeit, miközben a Mystic Circle hivatalos honlapjának akkori állapotáról maga sem tudott biztos választ adni. Ugyanebben az interjúban szóba kerültek az Ablaze, az EMP és a Legacy nyomtatott zenei közegének szereplői, valamint a Wacken fesztiválon osztogatott szórólapok. Ezek konkrét, a zenekartól időben közeli közlések: megmutatják, hogy a régebbi nyomtatott promóció és az új online jelenlét nem egymást váltotta fel egyetlen napon, hanem egymás mellett létezett. Nem állítjuk viszont, hogy a Drachenblut kiadásához minden itt megnevezett promóciós eszközt bizonyíthatóan és azonos módon használtak.

A stúdió a korszak hangszerelési döntéseinek tere

A Commusication Studios nevét a Drachenblut alkotástörténete már megőrzi: 1998 februárjában és márciusában Gerhard Magin rögzítette, keverte és maszterelte az anyagot. A korszak zenei korrajzában ennek az adatnak nem újabb ismétlése, hanem értelmezhető összefüggése fontos. Egy extrémmetal-albumnál a zenekar erejét nemcsak a próbateremben megkomponált részek adják. A keverés során azt is el kell dönteni, milyen súllyal szólal meg a gitár, a dob, az ének, a basszus és a billentyűk nagyzenekari érzetet keltő hangrétege. Két, ugyanazon dalhoz készült eltérő arányú hangkép egészen más történetérzést adhat.

A regionális összehasonlítás itt ellenőrizhetően megfogható: a másik 1998-as Commusication-produkció, az Agathodaimon Blacken the Angel című albuma szintén Magin közreműködését dokumentálja. Ez azt mutatja, hogy a térségben ugyanazok a szakemberek és stúdiónevek több hasonló, de nem azonos zenei karakterű munkában is részt vettek. Nem bizonyítja, hogy minden produkció ugyanazzal a magnóval, keverőasztallal, szintetizátorral, sávszámmal vagy munkarenddel készült. A digitális és analóg eszközök együttes korszakát ezért általános technikatörténeti háttérként lehet említeni, de a Drachenblutra vonatkozó konkrét berendezéslistát nem lehet forrás nélkül elkészíteni.

A zenekar által választott megoldás végső soron nem egy berendezés márkanevéről szólt. A billentyűs réteg alkalmas volt arra, hogy az előadók a legendabeli eseményekhez kiterjedtebb teret rendeljenek: udvari ünnepélyességet, fenyegető várakozást, diadalt vagy veszteséget. Ez a korszakos hangzásideálhoz kapcsolódó lehetséges esztétikai értelmezés, nem egy most elvégzett sávonkénti hallgatói vizsgálat, és nem a zeneszerzők szó szerint dokumentált belső szándékainak pótléka. A meglévő regény már szépen elbeszéli, mit jelent a szimfonikus réteg Siegfried története szempontjából; a kiegészítés feladata ehhez a valós stúdió- és kortársi környezetet biztosítani.

Az év, amikor a nagy történetek és a szakmai viták találkoztak

A Drachenblut helyét 1998 zenéjében nem úgy lehet kijelölni, hogy egyetlen előadót nevezünk meg, majd minden későbbihez hasonló hangot tőle eredeztetünk. A német Nagelfar összetett, sötét black metalja, a Mainz környékéről ismert Agathodaimon atmoszférikus kísérlete, a norvég Emperor és Dimmu Borgir eltérő nagyszabású megoldásai, a brit Cradle of Filth történelmi-gótikus színpadiasága, a Theatre of Tragedy énekhangok közötti kontrasztja és a Blind Guardian monumentális Tolkien-elbeszélése nem egyetlen iskola részei. Mégis megmutatják, hogy az európai metal ekkor sok irányban próbálta újradefiniálni önmagát. A nyers hangkép, a kidolgozott produkció, a mitikus történet és a színpadszerű előadás egyszerre lehetett választás és vitatéma.

A Mystic Circle ebben a közegben tette fel a maga kérdését: el lehet-e mesélni Siegfried egész bukástörténetét egy sötét metalalbumon úgy, hogy az a hangzásával is epikus maradjon? A választ a kész 1998-as mű hordozza. A korabeli bírálat bizonyítja, hogy nem mindenki tartotta sikeresnek vagy eredetinek; a következő év zenekari interjúja pedig azt, hogy a tagok maguk is tudatosan viszonyultak a vitatott hangzási arányokhoz. A lemez tehát nem csupán egy régi mondához készült zene, hanem annak a műfaji pillanatnak is dokumentuma, amelyben az underground hitelesség, a szélesebb közönség, a stúdióban kialakítható hangzás és a nagyszabású elbeszélés egymásba ütközött. Ez a történeti környezet teszi érzékelhetővé az 1998-as pillanat súlyát anélkül, hogy a zenekar helyett nem ismert indítékokat vagy műszaki részleteket találnánk ki.

1998-ra a zenekar mégis valami olyasmire készült, ami jóval több munkát követelt egy újabb dalcsokornál. Nem egyszerűen egy témát választottak. Egy történetet akartak elmesélni elejétől a végéig. Beelzebub később úgy beszélt a Drachenblutról, mint az egyik legnehezebb albumukról, mert előbb össze kellett gyűjteniük az anyagot, megérteni a történetet, majd minden egyes érzelmi fordulatnak zenei alakot kellett találniuk. Nem elég, ha a dalszöveg azt mondja: most győzelem következik, most árulás, most gyász. A zenének magának kellett győznie, árulnia és gyászolnia.

Így került elő Siegfried története, a sárkány, a kard, a Nibelung-kincs, Brünhild, Worms, Hagen és a Rajna. De amit a Mystic Circle felépített, nem volt tankönyvi Nibelungenlied. A középkori német hagyományhoz és az északi mondákhoz modern fantasy-képek, Odin, Valhalla és különböző germán motívumok társultak. A zenekart nem a filológiai pontosság érdekelte. Egy olyan metal-mitológiát akartak, amelynek minden jelenete azonnal felismerhető, drámai és színpadszerű.

1998 februárjában és márciusában a történet a németországi Beindersheimben, a Commusication Studios falai között kapott testet. Gerhard Magin rögzítette, keverte és maszterelte az anyagot. Beelzebub basszusa, éneke és szövegei, Ezpharess és Isternos gitárjai, Baalsulgorr billentyűi és Aaarrrgon dobjai ekkor már nem különálló hangszeres sávokként léteztek, hanem mintha szerepeket kaptak volna egy fekete színpadon. A gitárok mozgást és ütközést adtak, a dobok menetet és harcot, a billentyűk pedig teret, várfalakat, ködöt, tüzet, jégmezőt és alkonyt.

A Drachenblut 1998-ban a Last Episode gondozásában került a hallgatók elé. A lemez nem minden kiadásban ugyanazzal a sávszámozással követhető: létezik kilenc fő tételt feltüntető változata, és olyan kiadása is, amely a hét rövid átvezetőt külön számozva összesen tizenhat sávra osztja ugyanazt a mondai ívet. A különbség nem kilenc helyett tizenhat önálló történetet jelent. A felvételek 1998 februárja és márciusa között Gerhard Magin közreműködésével készült a Commusication Studiosban. A borítót Jörg Scheibner festette; a kiadvány grafikai megformálásához Frank Babel és más közreműködők munkája is kapcsolódott.

Éppen ezek a billentyűk váltak később a lemez legtöbbet vitatott részévé. Ezpharess egy évvel később már nyíltan beszélt róla, hogy szerinte a Drachenblut végső keverésében a gitárok túlságosan hátrakerültek. Úgy érezte, ő és Isternos erős gitárfutamokat játszottak fel, de a kész hangképben sok minden eltűnt a szimfonikus réteg mögött. A következő albumon ezért tudatosan vastagabb és előrébb álló gitárokat akartak. Mégis különös igazság, hogy éppen ez a vitatott arány tette a Drachenblutot azzá, ami. A billentyűk nem egyszerűen kísérnek rajta. Díszletet építenek.

Siegfried útja a sárkányvérig

A lemez elején még nincs tragédia. Csak az ígéret van. Az Ancient Words röviden kinyitja a régi történetek kapuját: harcosokról, becsületről, ünnepről, sírásról, hősök viszályáról beszél. Nem magyaráz. Csak annyit mond, hogy a történet most kezdődik. És ezzel a hallgató kilép 1998-ból.

Xanten várában egy fiatal fiú él, aki unja a biztonságot. Siegfried nem akar királyi gyermek maradni; hőssé akar válni. Apja ezért elküldi Mimer kovácshoz, hogy a műhely sötétjében, a kalapács és az üllő között tanulja meg azt, amit egy udvar nem tud megtanítani neki. Ott hall először Fafnirról, a sárkányról, amelyet senki nem tudott legyőzni. És miközben a történetekben mások kudarcot vallanak, Siegfriedben megszületik az a vakmerő bizonyosság, amely minden nagy hőstörténet kezdete és minden nagy tragédia első hibája: ő majd képes lesz rá.

Éjszaka elkészíti a kardját. Notrum nem pusztán fegyver lesz, hanem a saját kezével megszerzett önállóság. Amikor a műhelyből távozva egy támadó hátulról késsel közelít hozzá, a fiú lecsapja a fejét, és továbbindul. A sárkányhoz vezető út tehát már azelőtt vért kíván, hogy Fafnir egyáltalán megjelenne.

A Dragonstone hajnalban emelkedik elé. Egy parasztcsalád még egyszer figyelmezteti: más is próbálta már, és a lángokban pusztult el. De a hős nem azért érkezik a legendába, hogy visszaforduljon. Fafnir tüze kitör, Notrum pedig a sárkány szívébe talál. A győzelem egyszerre tökéletes és végzetes. Siegfried megfürdik a sárkány vérében, amely második bőrként teszi sebezhetetlenné. Csak egyetlen hársfalevél tapad a hátára. Egyetlen apró folt marad védtelen. Abban a pillanatban, amikor a hős látszólag sérthetetlenné válik, a halála is megszületik.

A történet innen már nem csak szörnyekről szól. A Nibelungok birodalmában láthatatlanság, kincs és hatalom várja. Alberich varázssüvege, a két egymást elpusztító király és az őrzött kincs mind ugyanazt suttogják: ami megszerezhető, annak ára van. Siegfried győz, királlyá válik, és szinte észrevétlenül egyre távolabb kerül attól a fiútól, aki még csak kalandot akart.

Árulás, vér és a Rajna

Brünhild neve már a következő próbát jelenti. Izland felé hajóznak, az északi szél hajtja őket, a parton nornák állnak, a várat tűz őrzi. Brünhild nem passzív jutalom, hanem harcos, aki saját feltételeket szab. Három próbát kell megnyerni. Siegfried győz. De a diadal itt először válik erkölcsileg kétértelművé, mert a legyőzött nő sorsa politikai csere tárgya lesz. Siegfried Gunthernek adja őt, hogy cserébe Kriemhild lehessen az övé. Brünhild pedig nem felejt.

A Drachenblut ezen a ponton lassan más műfajú történetté változik. A sárkány már halott, a mágikus kincs megszerezve, a hős nagy tetteket hajtott végre. Mégsem lesz könnyebb semmi. Wormsban kettős esküvőt tartanak. Kívülről ünnep, belülről már bosszú. Háborúk jönnek, Siegfried újra és újra bizonyítja hősi erejét, majd visszatér saját királyságába, és éveken át uralkodik. De a háttérben Brünhild és Hagen már azt a pontot keresi, ahol a legenda húsból van.

Hagen von Tronje külön történetet kap. A Mystic Circle nem egyszerű gyilkosként rajzolja meg. Fekete páncél, sebhely, egyetlen szem, Odin, Valhalla, a harcos büszkesége. Mintha a lemez tudná, hogy a legjobb tragédiához nem elég egy gonosztevő. Kell valaki, aki maga is hős lehetne egy másik történetben. Valaki, aki ugyanazzal a komolysággal készül az árulásra, amellyel Siegfried egykor Fafnir ellen indult.

A végzethez azonban nem erő kell, hanem bizalom. Hagen Kriemhildhez fordul, és azt mondja, meg akarja védeni Siegfriedet. Kéri, jelölje meg férje hátán azt az egyetlen sebezhető pontot, amelyet pajzsával majd óvhat. A gondoskodás így lesz a gyilkosság térképe.

A vadászat reggelén minden úgy indul, mintha csak újabb udvari esemény volna. Erdő, ló, fegyver, vad. Siegfried elfárad. Megszomjazik. Egy forrásnál letérdel, hogy igyon. Az a férfi, aki sárkányt ölt, királyságot szerzett, harcosokat győzött le, nem párbajban esik el. Nem nála erősebb ellenfél pusztítja el. A lándzsa hátulról érkezik, pontosan oda, ahová Kriemhild jóhiszeműen jelet tett.

Xanten királyának vére a földre ömlik, és ezzel a Drachenblut címe hirtelen új értelmet kap. A sárkány vére egykor védelmet adott. Most a hős saját vére bizonyítja, hogy a védelem mindig hiányos volt. A mágikus erő, amely a történet elején felemelte, a végére tragikus iróniává válik.

Kriemhild bosszút esküszik, de a lemez nem követi végig azt a történetet, amelyet a középkori hagyomány még hosszú oldalakon át mesél. Hagen gyorsabb. A Nibelung-kincset Wormsba viteti, majd éjszaka a Rajnába süllyeszti. A Rheingold nem diadalmas finálé. Inkább elhallgatás. A narrátor már nem akar többet mondani. Csak síró nőket és férfiakat, túl korán meghalt büszke lovagokat hagy maga után.

Ez a lezárás különösen fontos, mert a Mystic Circle nem fejezte be a teljes Nibelung-mondát. A Drachenblut saját története Siegfried felemelkedésével, halálával és a kincs eltűnésével zárul. A Rajna egyszerre sír és lakat. Ami odakerül, megmarad, de elérhetetlenné válik. Évekkel később éppen innen született meg a gondolat, hogy lehetne Drachenblut II, amely onnan vinné tovább a sagát, ahol az első lemez elhallgatott.

A Drachenblut visszhangja és öröksége

Beelzebub később azt mondta, a Drachenblut zeneileg folyamatosan áramlott. Ez talán a legpontosabb saját meghatározás. A dalok nem úgy követik egymást, mint kilenc külön kis történet. Inkább jelenetek. A rövid instrumentális átvezetők egyes kiadásokon külön sávként jelennek meg, de valójában ajtók a helyszínek között. Xantenből a kovácsműhelybe, onnan a Dragonstone-ra, majd a Nibelungokhoz, Izlandra, Wormsba, az erdőbe, végül a Rajnához.

Ezért működik a billentyűdominancia akkor is, ha maga Ezpharess később túlzónak érezte. A Drachenblut nem egyszerűen riffalbum. A szimfonikus réteg a történet tere. Néha várfal, néha szél, néha tűz, néha sötét udvar. A gitár fizikai mozgást ad, de a billentyű mondja meg, mekkora a világ körülötte.

A korabeli kritika ezt nem minden esetben fogadta szeretettel. A metal.de 1998 júniusában támadó hangú kritikát közölt, és erős Dimmu Borgir-párhuzamot hallott az album bombasztikus, könnyen megjegyezhető billentyűtémáiban. A zenekar később vitatta, hogy egyszerű másolásról lenne szó. Ezpharess elfogadta, hogy a hangszerelés miatt adódhat összehasonlítás, de saját fejlődési útjukat hangsúlyozta. A vita azonban rátapadt a Mystic Circle-re, ahogy sok más vita is.

Az irónia az, hogy miközben kívülről sokan klisét láttak, belülről a zenekar éppen a rengeteg kutatást és a történet zenei megformálásának nehézségét emelte ki. Számukra a kérdés nem az volt, hogyan legyenek még szimfonikusabbak, hanem hogyan lehet a hősiességet, a fagyot, a dicsőséget, a megalázást, az árulást és a gyászt ugyanabban az albumfolyamban megmutatni.

A lemez ráadásul közönséget is hozott. Az 1999-es Vampster-interjúban Ezpharess úgy becsülte, hogy a Morgenröte nagyjából ötezer példánya után a Drachenblutból addigra mintegy tizenöt-tizenhatezer fogyott. Ez nem auditált adat, hanem zenekari becslés, de jól mutatja, hogy a második nagylemez már jóval szélesebb körhöz jutott el. És minél több ember hallotta, annál erősebb lett körülötte a két véglet: rajongás és ellenszenv.

A Mystic Circle ekkoriban Németország egyik legvitatottabb black metal zenekarává vált. Interjúikban sértő szórólapokról, ellenük készült pólókról, konfliktusokról beszéltek. A zenekar körüli imázs időnként majdnem hangosabb lett, mint a zene. Beelzebub évekkel később már önkritikusan mondta, hogy bizonyos vizuális ötleteiket rosszul valósították meg, és a közönség félreérthette, amit csinálni akartak. De a Drachenblut idején még a nagyszabású kép, a bombasztikus zene és a legenda egy irányba mutatott.

1999-ben már új világ következett. Az Infernal Satanic Verses nem hősi vagy úgynevezett „vikinges” témákat vitt tovább, hanem a pokol és a menny angyalainak harcát, átírt bibliai motívumokat és sokkal sátánibb, blaszfémikusabb keretet. Zeneileg is változtattak: a gitárokat előrébb húzták, a billentyűk súlyát csökkentették. A Drachenblut tehát nem lett recept. Inkább mérföldkő lett, amelyből továbbléptek.

Mégis újra és újra visszatértek hozzá. 2001-ben Beelzebub már úgy beszélt róla, mint olyan lemezről, amely sokak szerint a zenekar legjobb zenei teljesítménye volt. Ő maga nem egyszerű rangsort adott, hanem emléket: nehéz volt, sok kutatást kívánt, és az igazi feladat az érzelmek zenévé alakítása volt. Talán ezért maradt meg annyira erősen. Nem csak dalokat kellett írniuk. Egy legendát kellett végigélniük.

A későbbi újrakiadások és a zenekar visszatérései lassan örökségi albummá tették a Drachenblutot. Egy lemez, amely 1998-ban még az aktuális szimfonikus black metal vitáinak kellős közepén állt, két évtizeddel később már egy korszak lenyomata lett. A hangzásán hallani lehet az időt, a billentyűarányokon a korszak ízlését, a szövegeken a kilencvenes évek metal-mitológiáját. De ettől nem kisebb lesz. Inkább pontosabb.

A Drachenblut eredeti, 1998-as kiadásának hátterében a Last Episode állt. Az eredeti CD-kiadás nyilvántartott azonosítója LEP 018 CD; ez egy adott, dokumentált lemezváltozathoz tartozik, nem az összes későbbi megjelenés egyetemes katalógusszáma. A felvétel elkészülte után az anyag a szűk próbatermi és stúdiókörnyezeten túl is önálló életre kelt. A korabeli kritikák ellentmondó értékelése és a zenekar vitatottsága már szerepel a regényben. E történethez érdemes csupán hozzátenni, hogy a szakmai és közönségbeli megosztottság nem akadályozta meg a mű további kiadásait és több nemzedéken átívelő újrafelfedezését.

Az a lehetőség, hogy a Nibelung-monda egyszer majd folytatást kapjon, nem utólagos rajongói kitalálás. 2005 decemberében Ezpharess egy metal.de-interjúban kifejezetten Drachenblut 2 címmel beszélt a következőnek szánt album tervéről. Indoklása éppen a történet befejezetlenségére támaszkodott: az első album Hagen tetténél, a kincs Rajnába süllyesztésénél ért véget. A kijelentést azonban szándékként kell olvasni, nem elkészült lemezként. A később megjelent stúdióalbumok nyilvántartásában nem található önálló, Drachenblut II című kiadvány. A visszatekintésnek ettől még van súlya: arról árulkodik, hogy maga az együttes is megérezte, mennyi el nem mesélt történet maradt az első rész partján.

Közben az album fizikailag is fennmaradt a kiadások sorában. A Musik-Sammler egy 2003-as német CD-újrakiadást dokumentál a Massacre Records gondozásában, MAS CD0386 katalógusszámmal. Ezt nem szabad összekeverni az eredeti Last Episode-lemezzel: a mű ugyanaz, a konkrét kiadvány más. A nyilvántartás 16 külön sávot, köztük több rövid instrumentális átvezetőt tüntet fel. Ez segít megérteni, miért lehet a hosszabb szerzeményeket egységként tárgyaló ismert kilenctételes változat mellett részletes, tizenhat részre bontott számlista. A sávbeosztások történetéből azonban nem szabad azonos eredeti CD-szerkezetet következtetni minden sajtolásra.

A későbbi években a zenekar más hangzásképleteket és más történeteket követett. A Drachenblut azonban nem tűnt el a saját múltjukból. Amikor a csapat a kétezres évek végén elcsendesedett, az album tovább élt a régi CD-k, a gyűjtői nyilvántartások és a hallgatói emlékezet révén. A tényleges új korszakot az alapító Beelzebub és Aaarrrgon ismételt közös munkája hozta el 2020 végén, amelyet 2021-ben nyilvános visszatérés, 2022 februárjában pedig a Mystic Circle című új nagylemez követett. Egy 2022-es beszélgetésben Beelzebub konkrétan 2020. december 23-ára tette azt a megbeszélést, amelyen a régi társával újból egymás felé fordultak. Ez személyes visszaemlékezés, nem az 1998-as lemez felvételtörténetének új bizonyítéka.

A Drachenblut ebben a megújult történetben külön hangsúlyt kapott. A zenekar kiadói közleménye 2022. július 1-jén jelentette be, hogy az 1998-as album először vált hivatalosan hozzáférhetővé digitális formában. A kiadvány leírása az Ancient Wordstől a Rheingoldig tizenhat különálló állomást sorolt fel, vagyis az átvezetőket is önálló tételként kezelte. A digitális elérhetőség új hallgatási környezetbe helyezte ugyanazt az anyagot, amelyet két évtizeddel korábban elsősorban fizikai hanghordozóként ismertek meg. Itt már nem a régi művészi értékítélet változott meg, hanem az a mód, ahogyan a műhöz hozzá lehetett férni.

A kézzelfogható visszatérésre sem kellett sokáig várni. A Fireflash Records 2023. március 17-i dátummal adta ki a Drachenblut újramaszterelt, kék színű, kapunyitós borítójú bakelitváltozatát. A kereskedelmi nyilvántartások szerint ötszáz példányban készült limitált kiadásként hirdették; a 2022-es remasztermegjelölés tehát nem azt jelenti, hogy a bakelit már 2022-ben a boltokba került. Az 1998-as lemez anyaga több mint két évtized múltán újra teljes, tárgyi formát kapott, és ez éppen annyira tartozik a saját történetéhez, mint egykori első megjelenése.

Az újrafelfedezésben az alkotók saját emlékei is helyet kaptak. A.Blackwar – az egykori Aaarrrgon – egy 2023. márciusi interjúban a Drachenblut ihletői között Wolfgang Hohlbein Hagen von Tronje című történetét, valamint az 1924-es és 1966-os Nibelung-filmeket nevezte meg. Ez nem arra bizonyíték, hogy az album minden versszakának egyetlen, pontos irodalmi forrása volna. Arra viszont igen, hogy a zenekar egyik alkotója évekkel később már a történelmi-mondai anyag mellett konkrét, modern regényes és filmes előképeket is megjelölt. A sárkány, a hős és az áruló így nemcsak régi kéziratokból, hanem a huszadik század képi és elbeszélő kultúrájából is érkezett a lemez világába.

Beelzebub egy másik, 2023-as interjúban arról beszélt, hogy a megújult kiadójuknál a régi katalógus is helyet kapott, és konkrétan említette a Drachenblut újrakiadását. Számára az alapító páros közös munkája jelentette a Mystic Circle folytonosságát; a későbbi tag- és működéstörténetről ezért az ő önértelmezése időnként eltér a nyilvános adatbázisok évszámaitól. A szemtanúi emlék és a kiadványtörténeti nyilvántartás más-más dolgot őriz meg, és egyik sem jogosít fel a dokumentálatlan részletek kitalálására.

Az album hosszú utóéletének talán ez a legfontosabb, tényszerűen követhető sajátossága: a régi mű egy későbbi zenekar múltját is megvilágította. A digitális hozzáférhetőség és az új bakelit sem törölte el az 1998-as változat nyers hangzását, a régi kritikai vitákat vagy a mondai elbeszélés szigorú tragikus végét. Inkább új távolságot teremtett hozzájuk. A hallgató ma már tudja, hogy a Nibelung-kincs elsüllyesztésével lezáruló történet folytatásának gondolata évtizedeken át megmaradt az alkotók fejében. Maga a Drachenblut azonban változatlanul a Rajnánál fejeződik be.

Mert a Drachenblut igazi ereje nem az, hogy hibátlanul meséli el a Nibelung-mondát. Nem teszi. Nem az, hogy tökéletesen kiegyensúlyozza a gitárt és a billentyűt. Ezt maga a zenekar sem állította. Hanem az, hogy egyetlen mozgássá tudja szervezni a hőssé válást és a hős pusztulását.

A kard először szabadságot jelent, később már nem tud megvédeni. A kincs először hatalom, később átok és eltűnő titok. A sárkányvér először sérthetetlenség, végül a halálos sebezhetőség emléke. A helyszínek is sötétednek: Xanten az eredet, Isenstein a próba, Worms az udvari árulás, a Rajna pedig az a hely, ahol a történet végül elsüllyeszti saját bizonyítékait.

És talán ezért találóbb a Drachenblut cím minden konkrét jelenetnél. Nem csak Fafnir vére. Nem csak a hős páncélja. Hanem az egész történet átka. Az a vér, amely erőt ad, és ugyanabban a pillanatban kijelöli azt az egyetlen helyet is, ahol egyszer majd át lehet törni.

A Drachenblut úgy kezdődik, mint egy hősi legenda. És úgy ér véget, mint minden igazán régi történet: vérrel, árulással, vízzel - és egy mondattal, amely után már csak a csend marad.