Abyssos — A sötétség megidézése

PROLÓGUS - EGY LEMEZ, AMELY KINYÍLIK A SÖTÉTSÉGBE

Ha ma kézbe kerül a Together We Summon the Dark eredeti, 1997-es Cacophonous-kiadása, először nem is a zene beszél. A tárgy beszél. A borító, a ködbe és gótikus sötétségbe húzott zenekari kép, az album címe, a vöröses-fekete vizuális világ, majd a booklet, amely nem egyszerűen kinyílik, hanem egy fordított kereszt formáját ölti. Még mielőtt egyetlen hang megszólalna, a lemez közli, hogy saját teret akar magának. Nem a hétköznapi 1997-be hív, hanem egy olyan világba, ahol a hold, a vér, a köd, az ősz, a boszorkányság és a vámpírmítosz fontosabbnak látszik, mint bármilyen konkrét dátum.

Pedig a dátum nagyon is konkrét. Az eredeti brit kiadás 1997. október 6-án jelent meg a Cacophonous Recordsnál, NIHIL 26CD katalógusszámmal. A felvételek néhány hónappal korábban, májusban készültek a yorkshire-i Academy Studiosban. Christian Rehn gitározott, billentyűzött és énekelt, ő komponálta a zenét; Daniel Meidal basszusgitározott; Andreas Söderlund dobolt és írta a dalszövegeket; Sedusa női session-énekkel lépett be az anyagba. Mags producerként és hangmérnökként dolgozott velük, Keith Appleton asszisztált, a master pedig Londonban, a The Exchange-ben készült Guy és Frater N. közreműködésével. A fotókat Helene Persson készítette, az image artwork Nicklas Westinhez, a hátterek és a grafikai design a Digitalishoz kötődnek. A kiadványon Schnozza Music publishing-kredit olvasható. Minden olyan, mintha egy aprólékosan felépített gótikus tárgy mögött egy teljes szakmai gépezet állna - mert pontosan ez történt.

Kilenc tétel, közel hatvanhat perc. A Metal Archives adatlapja 1:05:44-et ad meg, a Discogs-adatokból összerakott játékidő nyolc másodperccel rövidebb. Ez a néhány másodperc már önmagában előrevetíti azt, ami az Abyssos történetével később újra és újra megtörténik: az emlékezet, a fizikai kiadványok és az adatbázisok nem mindig simulnak tökéletesen egymásra. A történetben vannak biztos pontok, és vannak rések. A biztos pontokból azonban kirajzolódik egy különös ív: egy svédországi iskolai és próbatermi baráti körből néhány hónap alatt demo, majd brit kiadós nagylemez született; a zenekar két album után szinte nyomtalanul eltűnt; az első lemez pedig évtizedekkel később is képes teljesen ellentétes ítéleteket kiváltani.

Aki csak a borítót látja, könnyen gondolhatja, hogy itt egy kilencvenes évekbeli vámpírdivat egyik darabja hever előtte. Aki csak a kritikákat olvassa, akár azt is hiheti, hogy ugyanarról a lemezről több különböző albumot írtak le. Egyesek Dissectiont, mások In Flamest, Mörk Gryninget, Naglfart, Dimmu Borgirt, Dismal Euphonyt vagy Cradle of Filthet hallottak bele. Volt, aki mesterműnek nevezte, volt, aki fölöslegesnek. Volt, aki a hosszú dalokban gazdagságot hallott, más ugyanebben túlírtságot. A történet azonban jóval a viták előtt kezdődött, egy olyan városban, amelynek neve nem szerepel a borítón, mégis minden innen indult: Sundsvallban.

1. FEJEZET - SUNDSVALL, MIELŐTT ABYSSOS LETT VOLNA

Az Abyssos nem úgy született, mint egy ismeretlen emberekből gyorsan összerakott stúdióprojekt. Mire a név megjelent, Christian Rehn, Andreas Söderlund és Daniel Meidal már ismerték egymást. Ugyanabba az iskolába jártak, ugyanazon a próbatermi helyen fordultak meg, ugyanabban a helyi zenészkörben mozogtak. Az Insalubrious nevű death metal zenekar volt az a közös előtörténet, amely nélkül az Abyssos aligha érthető meg.

Az Insalubrious 1993-ban alakult Sundsvallban. Söderlund dobolt, Meidal gitározott, Rehn pedig basszusgitárosként is megfordult benne. A későbbi visszaemlékezésben Rehn nem valamilyen nagy ideológiai szakítást említett, hanem valami sokkal egyszerűbbet és zenészibb dolgot: egy idő után olyan témákat kezdtek írni, amelyek túlságosan eltértek attól, amit Insalubriousnak éreztek. Nem akarták összezavarni a régi zenekar irányát, ezért az új zenének új nevet adtak. Söderlund találta ki az Abyssost. Egy másik interjúban azt mondta, számukra a név görögül a pokol jelentését hordozta; nem filozófiai traktátust akartak építeni köré, hanem egy erős, könnyen megjegyezhető nevet.

Már az indulás körül megjelenik az első bizonytalanság. Rehn évekkel később 1995-re tette az alapítást. Egy korabeli Söderlund-interjú és az egykori hivatalos biográfia 1996 januárját használta. A Metal Archives ugyancsak 1995-öt közöl. Ha a forrásokat nem akarjuk erővel egyetlen mesterséges dátumba gyömöszölni, akkor az Abyssos 1995 végén vagy 1996 elején formálódott meg. Ez nem jelentéktelen apróság, mert a következő események olyan gyorsan követték egymást, hogy néhány hónap is sokat számít.

1996 februárjában már stúdióban voltak. A Hedberska Studiosban rögzítették a Wherever the Witches Might Fly demót, M. Sjöbom produceri, felvételi, hangmérnöki és keverési munkájával. A háromtagú mag mellett egyes felvételeken vendégek is feltűntek: Niklas Johansson ritmusgitáron, Vincent Dahlqvist énekkel és billentyűkkel. A fizikailag dokumentált kazetták és a későbbi emlékezet azonban itt sem fedik tökéletesen egymást. Biztosan ismert három fő tétel - As the Sky Turns Black Again, Return of the Nightgale és Through the Gloom into the Fire -, létezik dokumentált öt számos változat, Rehn viszont később hét számos demóra emlékezett, amelyből öt darabot átdolgozva felhasználtak a debütalbumon.

A különbség talán soha nem oldható fel teljesen. Nem tudjuk, hogy Rehn egy hosszabb munkaváltozatra emlékezett-e, amely nem azonos a fennmaradt kazettákkal, vagy az évek távolsága alakította át a számokat. A fontosabb igazság azonban nem bizonytalan: a Together We Summon the Dark jelentős része már az első évben létezett. Az album nem egy lemezszerződés után gyorsan összerakott repertoár volt. A Return of the Nightgale később Lord of the Sombre Reborn címen született újjá; az As the Sky Turns Black Again és a Through the Gloom into the Fire pedig cím szerint is átvezet a demókorszakból a nagylemezre.

A zenekar ekkor még abban az underground infrastruktúrában élt, amely ma szinte archeológiának tűnik. A kapcsolatok kazettákon, leveleken, fénymásolt flyereken, fanzine-eken és postán feladott csomagokon keresztül épültek. Ha egy zenekar kiadót akart, nem töltött fel egy linket és nem várta az algoritmust. Megfogható tárgyat küldött el. Rehn későbbi visszaemlékezése szerint pontosan ezt tették: a demót különböző kiadókhoz postázták, több ajánlat érkezett, és azt választották, amelyet akkor a legjobbnak láttak. Ez a londoni Cacophonous Records volt.

1996. szeptember 1-jére dokumentálható a Spiritual Winter Productions kazettakiadása. Korábbi egyszerűbb, fénymásolt borítós változatokról és későbbi professzionálisabban nyomtatott, kézzel számozott példányokról is maradtak adatok. A hivatalos biográfia erős nemzetközi visszhangról beszélt, és azt állította, hogy egyes fanzinek és rádiók az év kiemelkedő svéd demói között tartották számon. Ezt a promóciós mondatot nem lehet függetlenül teljes bizonyossággal igazolni, de a következménye önmagáért beszél: a demo valóban kiadói érdeklődést teremtett.

A Cacophonous ajánlata akkor jónak tűnt. Rehn szerint a zenekar elégedett volt a kiadóval, a munka simán ment, a szerződés pedig nem egy albumra, hanem négy nagylemezre szólt. Ez a részlet később szinte tragikus iróniává válik. A történet elején azonban még nem volt benne semmi tragikus. Három svéd zenésznek, akik alig egy évvel korábban választottak új nevet az új dalaiknak, hirtelen brit kiadója volt. És a kiadó nem valami távoli, névtelen vállalkozásnak tűnt. A Cacophonous katalógusában olyan nevek mozogtak, amelyek a kilencvenes évek sötét metaljának nemzetközi láthatóságát formálták. A demókazetta útja Sundsvallból Londonig rövid idő alatt megtörtént.

A tempó szinte hihetetlen. 1995 vége vagy 1996 eleje: a zenekar kialakul. Február: demo. Szeptember: dokumentált kazettakiadás. 1996 vége és 1997 eleje: kiadói szerződés. 1997 májusa: nagylemezfelvétel Angliában. Október: megjelenés. Nem hosszú érési történet ez, hanem sűrű gyorsulás. Az Abyssosnak nem volt ideje évtizedes helyi legendává válni, mielőtt nemzetközi kiadványa lett volna. Talán éppen ezért maradt olyan erős a lemezen az első korszak minden túláradása: a zenekar nem kiforrott rutinból dolgozott, hanem egy hirtelen megnyílt lehetőség sebességével.

Sundsvall – a háttér, amelyből az Abyssos kinőtt

Egy város 1996-ban

Sundsvall földrajzi helyzete a zenekar történetének több volt egyszerű életrajzi adatnál. A Botteni-öböl felé nyitott, Medelpad térségében fekvő város Västernorrland megyében egyszerre volt ipari és kereskedelmi központ, regionális oktatási helyszín és saját kulturális közösségekkel rendelkező település. Az Abyssos tagjainak közös iskolai és próbatermi kapcsolata már szerepel a történetben; ehhez azonban érdemes hozzáérteni azt a környezetet is, amelyben a fiatal zenészek közösségei létrejöhettek. Sundsvall nem Stockholm vagy Göteborg kisebb másolata volt. Saját intézményeinek és helyi kapcsolati hálójának megértése segít megmagyarázni, miért születhetett nemzetközi metalzenekar egy északibb svéd városban is.

A belváros, a Stenstan kőépületes világa még az 1888-as nagy tűzvész utáni újjáépítés öröksége volt. A kikötő és a faipar sokkal hosszabb történethez kapcsolta a térséget, mint a kilencvenes évek metalmozgalma. Az 1990-es évek derekán viszont már a hagyományos ipari foglalkoztatás átalakulásának következményeit hordozta a város. Ezek nem a vámpírszövegek rejtett ihletforrásai, hanem a hétköznapokhoz tartozó, kézzel fogható történelmi körülmények. Nincs dokumentum arról, hogy egy konkrét sundsvalli utca, gyár vagy kőépület adta volna valamelyik Abyssos-dal alapötletét.

A Västernorrlandról szóló 1997/98-as svéd parlamenti előterjesztés települési adatai pontosabban mutatják ezt a közeget. Sundsvall lakosságát 1995-re 94 531, 1997-re 94 328 főben adta meg, míg az egész megye népessége ugyanebben a két évben 258 290-ről 254 354-re csökkent. A város és a megye tehát nem pontosan azonos pályán mozgott. A 1997-es nyílt munkanélküliségi adat Sundsvallra 7,8 százalék volt, szemben a 6,6 százalékos országos értékkel; a munkaerőpiaci programok résztvevőit a dokumentum külön soron számolta. A számok a korszak társadalmi feszültségeit teszik érzékelhetővé, nem igazolják, hogy bármelyik zenekari tag maga munkanélküli lett volna.

A történetnek ugyanakkor volt egy másik, kevésbé komor oldala. Az 1993-ban létrehozott Mitthögskolan a Sundsvall–Härnösand és Östersund körüli főiskolai intézményeket fogta össze, és 1997-ben már egyetemi státuszt célzó kezdeményezéssel is foglalkozott. A régió egyszerre élt a régi munkahelyek visszaszorulásával és a képzés bővítésének reményével. Arról nem maradt fenn igazolt adat, hogy az Abyssos tagjai ezekhez a konkrét felsőoktatási intézményekhez milyen személyes viszonyban álltak. A fiatal zenészek közegét azonban ez az átalakuló társadalom vette körül.

Helyi zenei utak, amelyek nem egyetlen műfajba vezettek

Sundsvall már jóval az Abyssos első demója előtt rendelkezett önszerveződő koncertkultúrával. Az 1973-ban alakult Sundsvalls Musikforum, majd a Pipeline klub története ezt különösen világosan mutatja. A szervezet 1985-ben költözött a Kyrkogatan 6 alá; a helyszín a koncertek mellett zenekari próbalehetőségekkel is kapcsolódott a helyi zenéléshez. A punk, a hardcore, az alternatív rock és a metal nem feltétlenül ugyanazt a közönséget kereste, de nem is éltek hermetikusan lezárt világokban. Egy helyi klub és közösségi szervezet nemcsak színpadot jelenthetett, hanem a zenészek, kiadványok és hírek találkozási pontját is.

Ebből nem szabad utólag Abyssos-fellépést teremteni. Nincs igazolt koncertnapló arról, hogy a zenekar a Pipeline színpadán játszott vagy ott próbált volna. Éppen az ellenkezője fontos: Söderlund később arról beszélt, hogy az Abyssos nem épített állandó koncertfelállást és nem törekedett élő fellépésekre. A helyi zenei infrastruktúra ezért nem a zenekar elfeledett turnétörténetét magyarázza, hanem azt a tágabb városi közeget, amelyből a közös zenészismeretségek kinőhettek.

A Massproduktion kiadó szintén fontos helyi példa. A punkmozgalomból, a Massmedia együttes környezetéből 1979-ben indult vállalkozás a kilencvenes évekre több műfajban működő, tartós lemezkiadói háttérré vált. Ez bizonyítja, hogy Sundsvallban a hangfelvételek, a terjesztés és a helyi zenei vállalkozások világa nem kizárólag a nagyvárosoktól függött. Ám az Abyssos bizonyítható első nagylemezes szerződése a brit Cacophonoushoz vezetett; nincs alap a Massproduktiont saját kiadójaként vagy támogatójaként feltüntetni. A város kultúrájának gazdagsága és a zenekar tényleges üzleti útja két külön történeti réteg.

Két régebbi zenekari nyom

Az Insalubrious neve mögött már az Abyssos születése előtt is fizikai hanghordozó állt. A fennmaradt diszkográfiai adatok szerint a Pieces of a Dream című demó 1994-ben, SWP 005 jelzéssel jelent meg. Andreas Söderlundot dobosként, Daniel Meidalt gitárosként tartja számon, mellettük más zenészek is szerepelnek a kreditlistán. A megjelenés és a felvétel időpontjára vonatkozó korabeli adatok nem minden részletükben simulnak össze: a júniusi dátum mellett a felvételezés és keverés június–júliusi jelölése is felbukkan. Nem volna helyes egyetlen biztos napot kreálni ezekből. Christian Rehn a fennmaradt demókreditekben nem szerepel, ezért a basszusgitárosi Insalubrious-kapcsolatából nem lehet erre a konkrét kazettára közreműködést következtetni.

Rehn pályájának egy másik, könnyen elsikló szála a Sargoth. Az 1995-ös Mörkrets Anlete demón és az 1998-as Lay Eden in Ashes nagylemezen gitárosként dokumentálták. Ez azt jelenti, hogy az Abyssoshoz vezető út nem úgy zajlott, hogy minden korábbi zenekari tevékenység egyik napról a másikra megszűnt. A sundsvalli metalzenészek egyszerre több együttesben és több hangszeres szerepben dolgozhattak. Rehn az Abyssos első lemezén már gitárosként, billentyűsként, énekesként és a zene szerzőjeként vállalt központi szerepet, miközben a másik zenekarban dokumentált gitárosi múltja részben párhuzamos maradt. Az Insalubrious és a Sargoth ilyen módon nem külön kitérő, hanem az Abyssos kialakulásának pontosabb, sűrűbb előtörténete.

2. FEJEZET - EGY KORSZAK, AMELYBEN A SÖTÉTSÉG DALLAMOS LETT

Az 1995 és 1997 közötti Svédország extrém metaljának történetében az Abyssos nem magányos jelenség. Körülötte már létezett egy olyan zenei nyelv, amelyben a black metal hideg éneke és atmoszférája, a death metal hangszeres fegyelme, a heavy metal dallamérzéke és a hosszabb, változatosabb kompozíciók természetesen keveredhettek. A Dissection Storm of the Light's Bane albuma 1995 novemberében jelent meg, a Naglfar Vittrája ugyanazon év decemberében, a Sacramentum Far Away from the Sunja 1996 májusában. A Dawn és a Mörk Gryning ugyanebben a tágabb mezőben mozgott. Sundsvallnak pedig megvolt a maga közeli példája: az 1993-ban alakult Setherial első nagylemeze 1996-ban látott napvilágot.

Ebből nem következik, hogy az Abyssos egyszerűen ezek valamelyikének másolata lett volna. A rendelkezésre álló Rehn- és Söderlund-interjúkban nincs olyan vallomás, amely szerint egy konkrét Dissection-, Naglfar- vagy Sacramentum-lemezből született volna valamelyik dal. A párhuzam történeti és esztétikai. A korszakban Svédországban különösen termékeny volt az a közeg, amelyben a tremolós vagy gyors black metal riffek mellé harmonizált gitárdallamok, heavy metal eredetű ívek és atmoszferikus billentyűk kerültek.

A későbbi kritikák ezért állandóan rokonokat kerestek az Abyssos mellé. Dissectiont szinte minden korszakban valaki megemlítette. Mások In Flamest, Gates of Ishtart, Mörk Gryninget, Naglfart, Dawn-t, Dimmu Borgirt vagy Dismal Euphonyt hallottak. A nevek változtak, de a reflex ugyanaz maradt: a hallgatók érezték a svéd dallamosságot, és ismert koordinátákkal próbálták körberajzolni.

Söderlund maga is beszélt erről. A Cradle of Filth-hasonlításokat kifejezetten furcsának érezte, mert szerinte azok jelentős része már a borítóból megszületett, mielőtt a kritikus igazán végighallgatta volna a lemezt. A Dissectionnel való párhuzamot viszont igazságosabbnak tartotta. Úgy fogalmazott, hogy hasonló vénából jöttek, és feltételezése szerint mindkét zenekarra hatott a hetvenes és nyolcvanas évek heavy metalja; a dalépítési gondolkodásban ezért lehetett rokonság. Nem állította, hogy kapcsolatban lettek volna a Dissectionnel. Szerették az albumaikat, de nem tartották velük a kapcsolatot.

Ez az apró különbség fontos. Az Abyssos zenei világa nem légüres térben született, de az sem forráshű, ha minden hasonlóságot közvetlen kölcsönzésként értelmezünk. A korszak közös nyelve önmagában is megmagyaráz sok mindent. A hetvenes-nyolcvanas évek heavy metaljából örökölt melodikus gondolkodás gyorsabb és sötétebb formában tért vissza; a death metalból hozott precizitás találkozott a black metal hangszínével. A Together We Summon the Dark zenei identitása ebből a kereszteződésből nőtt ki.

Közben a zenekar egy másik, egészen más kulturális hullámba is beleilleszkedett. A vámpír a kilencvenes évek első felében újra mindenütt jelen volt. Francis Ford Coppola Bram Stoker's Dracula filmje 1992-ben, az Interview with the Vampire 1994-ben, Anne Rice regényeinek tömeges jelenléte és a gótikus romantika popkulturális divatja olyan környezetet teremtett, amelyben egy vámpirikus metalborító azonnal értelmezhető jel volt. De Söderlund érdeklődése nem egy marketingértekezleten született. Saját elmondása szerint gyerekkora óta vonzotta a horror, és ha nem érdekelte volna a vampirizmus, nem írt volna ilyen dalszövegeket, és a Together We Summon the Dark borítója sem lett volna olyan, amilyen.

Ugyanakkor elutasította a szó szerinti természetfeletti hitet. Nem hitt a denevérré változó, szüzek vérén élő fikciós vámpírokban. A történelmi vampirizmus, a vérhez kapcsolódó legendák, a horror és az erotikus képzetkör érdekelte. Egy másik interjúban Anton Szandor LaVey és a Church of Satan nézeteihez hasonlítható sátáni gondolkodásról beszélt, miközben természetfölötti felsőbb hatalmak létezését nem fogadta el. A lemez színpadias sötétsége ezért félrevezető lehet, ha szó szerinti hitvallásként olvassuk. Inkább tudatosan választott horrorvilág, amelyben a vámpír egyszerre történelmi legenda, esztétika, szexualitás, halhatatlanság és szerepjáték.

Rehn később ugyancsak azt mondta, hogy szerette és továbbra is szereti a sötét, vámpirikus artworköt. Ha valaha új Abyssos-album születhetne, mondta 2005 körül, az imázs újra ugyanolyan vámpirikus volna. A kép tehát nem pusztán Söderlund személyes rögeszméje és nem is kizárólag kiadói csomagolás volt. A zenekar önképének része lett.

A történelmi háttérben közben egészen más dolgok zajlottak. Svédország 1995 óta az Európai Unió tagja volt, a korai kilencvenes évek súlyos gazdasági és foglalkoztatási válsága után stabilizálódott. Európában a boszniai háború utáni rendezés, az integráció gyorsulása és 1997 őszén az Amszterdami Szerződés adta a politikai keretet. A Together We Summon the Dark azonban nem ezekről beszélt. Nem munkanélküliségről, nem uniós politikáról, nem napi hírekről. Szinte demonstratívan kivonult a jelenből. Miközben tökéletesen a saját 1990-es éveiből született, a szövegeiben megszüntette a huszadik század végét. A dalokban ősz van, fagy, éjszaka, hegy, köd, farkas, pentagram, kastély, vér, szertartás és évszázadokon át beszélő lények.

Ez a kettősség adja a lemez egyik legérdekesebb hátterét. Kívül modern hálózatok épültek: nemzetközi lemezkiadás, masteringstúdió, promóció, kazettacsere, fanzine-levelezés. Belül az album egy időtlen világba menekült. A technika és a mítosz egyszerre volt jelen. A Cacophonous CD-t ipari módon gyártották, SID-kódokkal és PMDC-azonosítóval, de a booklet fordított keresztként nyílt ki, mintha a modern műanyag tokból valami régi rítus próbálna előbújni.

A sötét zene mögötti változó világ

Svédország a válság után

Miközben Sundsvallban az Abyssos első dalai születtek, Svédország még a kilencvenes évek elejének gazdasági megrázkódtatásából tért vissza. Az 1992-es bank- és valutaválság, a korona árfolyamának megvédésére tett rendkívüli lépések, majd a lebegtetésre való áttérés az ország egész gazdaságpolitikáját átalakították. A korabeli nemzetközi pénzügyi elemzések jelentős foglalkoztatási visszaesést írtak le az 1990–1993 körüli időszakra. A fellendülés az évtized közepén sem jelentette azt, hogy a helyi munkaerőpiaci problémák eltűntek volna. Éppen ezért a svéd extrém metal nem valamilyen időn és gazdaságon kívüli, önellátó világban létezett: a zenekarok tagjainak munkára, tanulásra, próbalehetőségre, utazásra és a felvételeik finanszírozására egyaránt szükségük volt.

Egy társadalmi állapot és egy szerzemény inspirációja azonban nem ugyanaz. Az Abyssos fennmaradt megszólalásaiból nem bizonyítható, hogy a svéd gazdasági válság vagy a helyi munkanélküliségi helyzet közvetlenül formálta volna a We Hail Thy Entrance vagy a Misty Autumn Dance dallamait. Az erről szóló kortörténet nem utólag ráerőltetett jelentés, hanem az az időbeli valóság, amelyhez képest a zenekar választott, gótikus-vámpirikus képzeletvilága különös ellenpontot alkotott.

Svédország 1995. január 1-jén Finnországgal és Ausztriával együtt az Európai Unió tagja lett. Az ország nemcsak gazdasági, hanem intézményi és kulturális kapcsolataiban is változott. 1996 márciusától Göran Persson miniszterelnöksége alatt a foglalkoztatás, az államháztartás és a jóléti rendszer kérdései továbbra is központi szerepet játszottak. A kormány 1996. szeptember 12-én terjesztette elő a Kulturpolitik című, 1996/97:3 számú kulturális politikai javaslatot. Ennek parlamenti évadjelölése nem az előterjesztés 1997-es dátumát jelenti: a kapcsolódó döntési folyamat 1996 decemberében is folyt. A kultúrához való hozzáférés, a sokszínűség és a művészek feltételei akkor már közügynek számítottak, de az Abyssos közvetlen állami támogatására ebből semmilyen bizonyíték nem következik.

Kontinensek közötti távolság, egy időszak közös órája

A lemez felvételének és megjelenésének éve Európában a hidegháború utáni átrendeződés ideje volt. A boszniai háborút lezáró daytoni megállapodás után 1996–1997-ben a békefolyamat, a menekültek visszatérése és az újjáépítés jelentett nagy feladatot. 1997 októberében aláírták az Amszterdami Szerződést, amely az európai intézmények további változását irányozta elő. A közelmúlt háborúja és az integráció bővülése ugyanannak a kontinensnek két eltérő arca volt. Mindez az Abyssos kortársainak történelmi jelenéhez tartozott, de nem tehető meg a zenekar meg nem nevezett személyes megrázkódtatásának vagy szövegírói indítékának.

Az 1997-es világtörténet sem maradt a kontinens határain belül. A júliusban kibontakozó ázsiai pénzügyi válság gyorsan megmutatta a globális piacok kölcsönös sérülékenységét; az év végén, decemberben a Kiotói Jegyzőkönyv elfogadása a klímapolitikát tette nemzetközi jogi kérdéssé. Ezek időrendje is fontos: Kiotó már a lemez októberi megjelenése után következett, így nem volna értelme az 1997 tavaszán rögzített album egyik rejtett ihletforrásának nevezni. Éppen a távolság mutatja meg, mennyire sajátos világot teremtett a zenekar: a történelmi hírekből ismerős európai jelen helyett várakat, holdfényes tájakat és természetfölötti alakokat mozgatott meg.

A metal underground aprólékos infrastruktúrája

A nemzetközi terjesztés közben nagyon is a korszak praktikus eszközeiből épült fel. Egy demókazetta nem csupán zene volt, hanem címre elküldhető tárgy. A fanzine-szerkesztő és a kiadó levelet írhatott, fotót vagy promóanyagot kérhetett, a zenekar pedig kazettával vagy nyomtatott bemutatkozással válaszolhatott. A kisebb terjesztők, mailorderek, fénymásolt lapok és cserelisták egymást erősítő rendszerként működtek. Az Abyssos demójának brit kiadóhoz vezető története ezért nem pusztán személyes szerencse: egy sajátos kommunikációs hálózat működését is láthatóvá teszi.

A korszak különössége az átmenetben rejlett. Az internet már megjelent a zenészek, fanzine-ek és kiadók életében, de nem törölte el egyszerre a postai megoldásokat. Söderlund egyik korabeli, később weben közzétett beszélgetésében még nemzetközi válaszkupont kér a hagyományos levélhez, ugyanakkor arról is beszél, hogy az elektronikus levelezést előnyösebbnek tartja. E két mondatban benne van a kilencvenes évek végi underground: a világ egyik felén még borítékok és kazetták keringenek, a másikon már számítógépes üzenetek gyorsítják a kapcsolattartást. Az Abyssos nem a mai azonnali online terjesztés környezetében lett ismert; hírnevét előbb egy lassabb, fizikai és személyes kapcsolatokra épülő rendszer hordozta.

Ugyanez magyarázza a későbbi kiadói viták egyik hátterét is. Egy nagylemez forgalmáról, promóciójáról és terjesztéséről a zenekar nem feltétlenül kapott azonnali vagy átlátható adatokat. Rehn és Söderlund későbbi visszaemlékezéseinek eltérő hangsúlyait a történet már bemutatta; az átmeneti kommunikációs korszak azt érthetőbbé teszi, hogy a fizikai hanghordozó és a kiadói elszámolás milyen messze volt a közvetlenül ellenőrizhető, digitális világtól. Ez nem menti fel és nem ítéli el bizonyíték nélkül a kiadót, csupán pontosabban elhelyezi a konfliktust abban az iparágban, amelynek szabályai között a zenekar működött.

3. FEJEZET - YORKSHIRE, 1997 MÁJUSA

1997 májusában az Abyssos átlépett egy határt, amelyet Rehn később nagyon pontosan nevezett meg. A Together We Summon the Dark volt az első albumuk, és ez volt az első valódi nagylemezes stúdiótapasztalatuk. A demo után nem egy újabb helyi felvétel következett, hanem utazás Angliába és munka a yorkshire-i Academy Studiosban.

A források nem őriztek meg minden napra bontott stúdiónaplót, ezért nem tudjuk rekonstruálni, hogyan nézett ki egy adott délelőtt vagy éjszakai session. Rehn emlékezete mégis elárulja a legfontosabbat: a felvétel simán ment. Ennek oka szerinte egyszerű volt. Ő, Söderlund és Meidal már régóta ismerték egymást és régóta játszottak együtt. Söderlundot és Meidalt tehetséges zenészeknek nevezte, akikkel könnyű volt dolgozni. A trió nem a stúdióban tanulta meg, hogyan kell egymásra reagálni.

A szerepek közben világosan elváltak. Rehn írta a zenét, játszotta a gitárokat és billentyűket, valamint ő énekelt. Meidal tartotta a basszus alapját. Söderlund dobolt és ő adta a dalszövegek egész sötét mitológiáját. Ez a munkamegosztás később különösen fontossá vált, mert amikor Söderlund távozott, maga is úgy érezte, hogy a szövegei az Abyssos identitásának akkora részét jelentik, hogy nem tudja, ugyanazzal a névvel folytatható-e a zenekar nélküle.

Az Academy Studios technikai oldala Mags kezében volt. Ő producerként és hangmérnökként dolgozott, Keith Appleton asszisztált. A felvétel és a keverés ugyanott készült, majd a master Londonba, a The Exchange-be került. A booklet Guy és Frater N. nevét őrzi a mastering mellett. Ez a lánc - Sundsvall, Yorkshire, London - jól mutatja, milyen messzire jutott egy alig egyéves svéd underground projekt a fizikai demókazettától.

Az Academy nem semleges környezet volt. Mags neve és a stúdió szakmai közege a brit sötét metal több fontos ágához kapcsolódott. My Dying Bride, Anathema és Paradise Lost neve ugyanennek a világnak a közelében állt; 1997-ben a Bal-Sagoth Battle Magic albuma is Academy/Mags-kapcsolattal készült. Ebből nem következik, hogy a stúdió írta volna az Abyssos zenéjét. A dalok egy része már demókorban létezett. A jelentősége inkább az, hogy a zenekar olyan helyen rögzített, ahol az atmoszferikus, súlyos és extrém metal hangzás nem egzotikus feladat, hanem napi szakmai gyakorlat volt.

A The Exchange ugyancsak tágabb világot jelzett. A mastering helyszíne nem valamelyik kis black metal műhely volt, hanem széles brit zeneipari ügyfélkörrel dolgozó londoni stúdió. A kész lemez tehát különös metszéspont lett: egy helyi svéd baráti kör zenéje, amelyet brit professzionális infrastruktúra tett végleges hanghordozóvá.

A stúdióban Sedusa női session-éneke is belépett a hangképbe. Az ilyen pillanatok hozzájárultak ahhoz, hogy a lemez ne pusztán gitár-dob-ének black metal legyen. A billentyűk többnyire nem uralják a zenét, inkább körülveszik. Söderlund később, egy másik projektjéről beszélve, érdekes módon éppen az Abyssost használta ellenpéldának: ott a gitárok végzik az egész munkát, a billentyűket visszafogják, hogy diszkrét, szinte alig hallható atmoszférát teremtsenek. Ez a mondat pontosabb leírása a lemez hangzásának, mint sok műfaji címke.

A Cacophonous ebben az időben kapunak tűnt. A kiadó a sötét, gótikus, black és extrém metal nemzetközi közegének felismerhető szereplője volt. Cradle of Filth, Bal-Sagoth, Sigh és más produkciók tették ismertté. Abyssos számára ez azt jelentette, hogy a horror-vámpír vizualitás nem valami kommunikációs probléma volt, hanem könnyen elhelyezhető esztétika. A kiadó nem találta ki Söderlund gyerekkori horrorrajongását, de olyan piaci teret adott hozzá, amelyben ez a világ azonnal olvasható volt.

Amikor a felvétel elkészült, a zenekar még nem tudhatta, mennyire makacsul fogja követni őket a borító. A vámpirikus imázs azonnal összehasonlításokat szült, különösen a Cradle of Filthtel. Söderlund később dühösen jegyezte meg, hogy szerinte több szerkesztő csak a borítót nézte meg, mielőtt leírta volna, hogy úgy szólnak, mint a brit zenekar. Rehn évekkel később sokkal nyugodtabban fogadta ugyanezt: szerinte bármit csinál az ember, mindig összehasonlítják valakivel, és ha egy jó zenekarhoz hasonlítják, azt akár bóknak is lehet venni. Két zenésztárs, két temperamentum - ugyanaz a jelenség.

Maga az album azonban már készen állt arra, hogy saját érveit tegye az asztalra. Kilenc hosszú tételt. Olyan dalokat, amelyek gyakran hat, hét, nyolc vagy kilenc perc fölé nyúltak, és amelyekből csak a címadó instrumentális maradt öt és fél perc körül. A következő fejezet nem egyszerű tracklista. Inkább útvonal. Kilenc kapu ugyanabba a sötét világba.

4. FEJEZET - KILENC KAPU AZ ÉJSZAKÁBA

A Together We Summon the Dark nem olyan album, amely gyorsan elmondja, amit akar. Már a játékidő is ezt mutatja. A kilenc szám közül több közel tízperces, és a teljes lemez a Metal Archives adata szerint egy óra öt perc negyvennégy másodperc. Ez az időtartam később a kritikák egyik fő törésvonalává vált. Akinek a dalok belső változatossága működött, annak ez a hossz gazdagság volt. Aki ugyanazokat a fordulatokat származtatottnak vagy túlírtnek hallotta, annak a lemez egyszerűen nem tudott időben véget érni.

We Hail Thy Entrance

A nyitódal címe már szertartás. Nem bemutatkozás, hanem köszöntés: valaminek a belépését üdvözli. A szöveg sötét birodalmat, vámpírokat, boszorkányokat, pentagramot, démonidézést, északi eget, őszt és vihart rak egymás mellé. Az album visszatérő motívumai szinte egyszerre jelennek meg, mintha az első tétel nem fokozatosan nyitná ki a világot, hanem egyetlen mozdulattal feltépné az ajtót.

A zene ugyanígy kijelöli a pályát. A későbbi kritikák közül többen már itt felfigyeltek a riffgazdagságra. Henry Akeley a Chronicles of Chaosban az első három és az ötödik számot különösen erősnek tartotta, sötét, ragadós, télies dallamokról és ügyes ritmusváltásokról írt. A 2021-es Metal Archives-kritikus számára már a nyitódal rengeteg riffje elég volt ahhoz, hogy a Dissection, Mörk Gryning és Naglfar mellé helyezze Rehn gitármunkáját. Ugyanaz a jelenség, amelyet az egyik kritika erős, de ismerős svéd nyelvként hallott, a másiknak éppen a melodikus black metal lényegét testesítette meg.

A dal szövegében a közösségi többes szám is fontos. Nem egy magányos gótikus hős beszél a sötétségről, hanem egy csoport, egy „mi”, amely üdvözli a belépőt és egy másik rendhez tartozónak képzeli magát. Ez az identitás végigvonul az albumon: a sötétség nem pusztán fenyegetés, hanem otthon, birodalom, választott közeg.

Misty Autumn Dance

A második dal címében köd és ősz jelenik meg, de a szöveg nem marad tájleírás. Vér, erotika, időtlenség és halál keveredik benne. Egy öreg vagy halhatatlan narrátor beszél, a hold leányai, a gyászruha és a mélység képei körülötte mozognak. A szerelem és a halál nem ellentétei egymásnak, hanem ugyanannak a gótikus erotikának a részei.

A későbbi kritikusok zeneileg is megosztottan hallották. Volt, aki a dallamait emelte ki, más túl közeli rokonságot érzett más svéd zenekarokkal. A Thrashocore például egy Sacrilege-motívumhoz hasonló témát hallott benne. Az ilyen megfigyelések mutatják meg, milyen vékony a határ a stílusnyelv és a konkrét hasonlóság között. A lemez egészén Rehn olyan melodikus formulákat használt, amelyek a svéd extrém metalban már otthonosak voltak. A kérdés mindig az maradt, hogy az adott hallgató számára a kombináció önálló alakot kapott-e.

A Misty Autumn Dance a címével együtt szinte emblémája annak, ahogyan az Abyssos az északi természet képzetét használta. Nincs dokumentált vallomás arról, hogy Söderlund egy konkrét sundsvalli tájat írt volna le. Mégis, a köd, az ősz, a hideg és a hold újra és újra visszatér, és óhatatlanul rávetül arra a földrajzi közegre, ahonnan a zenekar jött.

Banquet in the Dark (Black Friday)

A harmadik tétel a rítust lakomává alakítja. Kecskemaszk, ősi mesék, vérrel írt költemények, vámpírikus csábítás, karó és erotikus vérkép jelenik meg. A szöveg egyszerre teátrális és érzéki; a horror itt nem a távolból fenyeget, hanem ünnep formáját ölti. A „banquet” szó civilizált, társasági eseményt idéz, a köré épülő képek azonban a társaságot egy másik erkölcsi rendbe helyezik.

Zeneileg ez lett az album egyik leggyakrabban dicsért darabja. A Thrashocore kritikusa az ultradallamos, ragadós gitármotívumokat emelte ki, a DeBaser pedig a lemez mesterművei között nevezte meg. A hosszú forma itt azoknak kedvez, akik szeretik, ha egy dal több egymásba forduló témán keresztül halad. Aki viszont tömör szerkezetet vár, éppen itt érezheti azt, hogy az Abyssos túl sok ötletet akar egyszerre megtartani.

Ebben a dalban különösen jól hallható, hogy a zenekar nem szimfonikus metal a szó későbbi, billentyűk által dominált értelmében. A dallami munka fő terhét a gitárok viszik. Rehn két gitársávja gyakran nem egyszerű ritmus- és szólószerepre válik szét, hanem egymással harmonizál. A 2021-es kritika ezt tekintette a lemez egyik legnagyobb erényének: a két szólam fonódásából kísérteties mollmenetek és folyamatosan változó melodikus textúra születik.

Lord of the Sombre Reborn

A negyedik szám múltja visszanyúlik a demóhoz, ahol Return of the Nightgale címen létezett. A nagylemezen új címmel, új helyen és átdolgozott formában jelent meg. Már önmagában ez a történet jól mutatja, hogy a debütalbum nem különálló kezdet, hanem a demoanyag továbbfejlesztett állapota.

A szöveg a négy elem - föld, víz, levegő, tűz - invokációjával, ősi démonokkal, végtelen éjszakával, succubusszal és élőhalott utódokkal épít saját mitológiát. A beszélő nem áldozat. Uralkodó. Trónról, felsőbbrendű éjszakai fajról és új rendről beszél. Itt a vámpirikus képzetvilág politikai nyelvet is kap: birodalom, vérvonal, uralom.

Érdekes módon ez a dal különösen megosztotta a későbbi hallgatókat. A Different Shade of Black Metal Zine ajánlott számként emelte ki, míg a 2021-es, egyébként rendkívül lelkes Metal Archives-kritika éppen ezt nevezte a legkevésbé eredeti darabnak. A vita megmutatja, hogy még azok között sincs egységes kánon, akik az album egészét nagyra tartják.

In Fear They Left the World Unseen

Az ötödik szám közel tíz percig tart, és a lemez egyik központi darabja. A tükör túloldala, a telihold, démonok, infernális légió és a teremtés visszafordításának képei olyan rejtett valóságot rajzolnak, amely a látható világ mögött húzódik. Nem véletlen, hogy a booklet kreditoldalán ebből a dalból emeltek ki sorokat. A szövegtöredék vizuális elemmé vált, mintha a fizikai kiadvány maga is átjárót akarna nyitni arra a másik oldalra, amelyről a dal beszél.

Zeneileg a hosszú szerkezet és a billentyűs atmoszféra kapott figyelmet. A Thrashocore kifejezetten a billentyűket dicsérte. Éppen itt érződik jól Söderlund későbbi magyarázata arról, hogy az Abyssosban a billentyűk nem akarják elnyomni a gitárokat. A háttérben dolgoznak, kísérteties levegőt adnak a riffek közötti térnek. A hatás nem az, hogy zenekari fal épül, inkább az, hogy a gitárok mögött valami idegen mélység nyílik.

A dal egyik később idézett sora különösen jól összefoglalja a narrátor önképét: nem Krisztus fiaként és nem is egyszerűen a hazugság atyjának szolgájaként határozza meg magát, hanem saját démoni identitást követel. A lemez szövegei nem koherens vallási teológiát alkotnak. Sokkal inkább horrorirodalmi és okkult képekből építenek szerepet. Itt ez a szerep a legteljesebb.

As the Sky Turns Black Again (Love Eternal)

A hatodik szám rövidebb, és szinte koncentrált gótikus szerelmi történetként működik. Telihold, köd, gyertyák, fekete rózsák, vér, harapás és a napfelkelés fenyegetése követi egymást. A „love eternal” és a „love infernal” közötti játék összefoglalja azt, amit az Abyssos a vámpírmítoszból leginkább szeretett: az örök élet romantikája és a kárhozat erotikája ugyanabba a képbe kerül.

A dal történetileg is fontos, mert már a demókorszakban jelen volt. 1997-ben felkerült a Cacophonous The Unholy Bible label samplerére, 1998-ban pedig a Rock Extremum 1/98 válogatásán is megjelent. Az album egyik olyan darabja lett, amely önállóan is kilépett a teljes lemezből az underground terjesztési hálózatba.

Egy későbbi francia kritika tévesen instrumentálisként említette. Az eredeti albumadatok egyértelműek: az instrumentális tétel a hetedik szám, maga a címadó. Az apró kritikai tévedés jó emlékeztető arra, hogy még a lelkes korabeli és későbbi ismertetők sem tévedhetetlen elsődleges dokumentumok.

Together We Summon the Dark

A címadó szám szöveg nélkül marad. Öt perc huszonhét másodpercnyi instrumentális zene az album közepe táján, és éppen a hiány miatt válik hangsúlyossá. Söderlund addig folyamatosan szavakkal építette az éjszakai mitológiát; itt Rehn zeneszerzői világa egyedül marad. A cím maga lesz a szöveg: együtt megidézzük a sötétséget.

A DeBaser kritikusa úgy hallotta, hogy a szám szerves bevezetője az utána következő I've Watched the Moon Grow Oldnak. A 2021-es kritika pedig egy kétszáz éves gótikus regényből készült horrorfilm zenéjéhez hasonlította. Ez a kép különösen találó az egész album szempontjából. Az Abyssos nem azért filmzenei, mert háttérzenét ír, hanem mert képekben gondolkodik. A gitárdallamok, a halkabb billentyűs rétegek és a hosszú ív úgy változtatnak helyszínt, mintha egy képzeletbeli kamera haladna folyosóról folyosóra.

I've Watched the Moon Grow Old

A nyolcadik dal címe önmagában időtlenséget állít. Nem azt mondja, hogy sokszor látta a holdat, hanem hogy látta megöregedni. A narrátor olyan lényként beszél, aki túlélte a történelmet. Báthory Erzsébet - az LRCLIB-alapú átírásban „Elisabeth Bathori” - Erdély vámpírjai, Egyiptom piramisai, északi hegyek, farkasok, trollok, boszorkányok és óriások ugyanannak az emlékezetnek a részeivé válnak.

Itt történelmi alak, folklór és horror teljesen összemosódik. Nem érdemes a szöveget történelmi dokumentumként olvasni. Sokkal érdekesebb úgy látni, mint az örökké élő narrátor önmitológiáját. Minden korszakot a saját tapasztalatává alakít, mintha a történelem csupán személyes emlékalbum volna.

A kritikusok közül többen ezt tartották a lemez egyik csúcspontjának. A DeBaser külön kiemelte, a 2003-as Metal Archives-kritika ugyancsak a legjobb számok közé sorolta. A címadó instrumentálissal együtt valóban egy nagy középső egységet alkot: előbb a sötétség megidézése szavak nélkül, majd egy olyan hang megszólalása, amely azt állítja magáról, hogy már túl van az emberi időn.

Through the Gloom into the Fire

A záródal visszatér a rítushoz, de most már egy teljes album tapasztalatával. Őszi hideg, fagyott föld, hold, coven, pentagram, Acheron, infernális szentségek, sírok és dimenziók közötti átlépés sorakozik benne. A dal már a demó idején létezett, ezért zeneileg és történetileg is hidat képez az Abyssos legkorábbi rögzített korszaka és a nagylemez vége között.

A Thrashocore letaroló pillanatként emelte ki. A szöveg pedig keretet zár. A We Hail Thy Entrance közösségi, meghívó sötétsége itt egy teljes szertartássá érik. A lemez végére a vámpír, boszorkány, démon és éjszakai természet képei már nem külön motívumok. Egyetlen univerzumot alkotnak.

Ha egymás mellé tesszük a kilenc dalt, a motívumok sűrű hálózata rajzolódik ki. A vér egyszerre horrorjel, erotika, szerelem és halhatatlanság. A boszorkányság rítust, covent, pentagramot és invokációt ad. A hold és az éjszaka az idő saját naptárává válik. Az északi táj képei - fagy, hegy, vihar, erdő, farkas - mitikus teret teremtenek. A keresztény jelképek kifordulnak, a szentség helyére infernális szertartás kerül. Visszatér a trón és a felsőbbrendűség, majd az idő és a dimenziók határának átlépése.

Ez a világ nem mindig finom, és nem is akar az lenni. A kilencvenes évek gótikus-horror túlzásai ott vannak benne. De a lemez egészét mégsem pusztán egyetlen dekoráció tartja össze. A dalok hossza, a harmonizált gitárok, a visszafogott billentyűk és a szövegek állandó éjszakai perspektívája egymást erősítik. Ezért tudta ugyanaz az album egyesek számára nevetségesen teátrálisnak, mások számára teljesen magával ragadónak mutatni magát.

5. FEJEZET - AMIKOR A LEMEZ ELHAGYTA A STÚDIÓT

1997. október 6-án a Together We Summon the Dark már nem stúdióanyag volt, hanem kiadvány. Ez a különbség nagyobb, mint elsőre látszik. A stúdióban a zenekar még saját munkájának belső logikáját hallja; a megjelenés pillanatától kezdve viszont mindenki más is elkezdi elmondani, mi az a lemez. A borító értelmezni kezdi a zenét, a kiadó elhelyezi a katalógusában, a disztribútorok továbbküldik, a fanzinek kérdeznek, a kritikusok hasonlatokat keresnek. Az album kilép a készítői kezéből, és elkezd saját életet élni.

Az eredeti brit CD fizikai azonosítói ma már szinte régészeti tárgyjelzések. A vonalkód 5 017687 512622. A matrix/runout felirata NIHIL26CD 10485411 01 %, a mould area felirata MADE IN UK BY PMDC, a mastering SID IFPI L132. Dokumentált mould SID-ként IFPI 0490 szerepel, további példányokon IFPI 0454, 0485 és 0432 is előfordul. Ezek a kódok semmit nem mondanak a zene szépségéről, mégis ők bizonyítják, hogy az a sötét, időtlennek szánt világ nagyon is ipari, kilencvenes évekbeli tárgyként létezett.

A kiadvány vizuális szerkezete különösen erős volt. Helene Persson portréi, Nicklas Westin képi munkája és a Digitalis grafikai hátterei nem külön-külön működtek, hanem egyetlen atmoszférává álltak össze. A booklet kinyitása fordított keresztet rajzolt. A kreditoldalon az In Fear They Left the World Unseen egyik sora grafikai elemként jelent meg. A zenekar logóját a Metal Archives kiegészítő megjegyzése szerint Söderlund készítette. Így a dalszövegek szerzője nemcsak szavakkal, hanem vizuális jellel is részt vett a zenekar arculatában.

Söderlund későbbi interjúiban a borító történetéből is megmaradt egy apró részlet. Elmondása szerint először egy másik, „aranyos” vámpírképet ajánlottak nekik, amely végül nem került a lemezre, és később egy másik zenekar kiadványához használták fel. Az Abyssos végül azért választotta a zenekari fotót, mert szerintük különösen jól sikerült. Ez a döntés fontosabb, mint egy egyszerű artwork-anekdota. A Together We Summon the Dark borítója nem illusztrációként helyezett valamilyen külső vámpírfigurát a zene elé, hanem magukat a zenészeket tette a mítosz szereplőivé.

A kép azonban azonnal csapdává is vált. A Cradle of Filth akkor már erősen jelen volt a hasonló sötét, erotikus, vampirikus képi világban, ezért a párhuzam szinte automatikusan megszületett. Söderlund ezt úgy élte meg, mintha egyes szerkesztők a borító alapján írnák meg a kritikát. Azt mondta, ha valaki beteszi a CD-t a lejátszóba, nagyon gyorsan kiderül, hogy a zene nem ugyanaz. A Cradle of Filthhez képest a svéd melodikus gitármunka és a heavy metalos szerkezetek más irányba vitték az Abyssost. Ő maga a Dissectionnel való összevetést sokkal igazságosabbnak érezte.

Mégis, a vámpírkép nem volt félreértés. A lemez tényleg vámpirikus. Csak nem úgy, ahogyan egy gyors műfaji bélyeg sugallná. Söderlund számára a vámpirizmus a horror iránti régi érdeklődésből nőtt ki. Beszélt Bram Stokerről, az Interview with a Vampire-ről és a korai filmekről, különösen a Nosferatu hangulatáról. A régi vámpírmozit azért kedvelte, mert szerinte jobban őrizte a mítosz borzalmát és atmoszféráját, míg a modern hollywoodi változatok gyakran a látvány felé vitték el. Ez a megkülönböztetés sokat elárul arról is, miért működik az Abyssos világa olyan jól köddel, fekete-fehérhez közelítő tónusokkal, erdővel, holdfénnyel és szertartásos pózokkal. Nem egyszerűen vámpírt akart mutatni, hanem régi idő érzetét.

Az album megjelenése után az Abyssos neve gyorsan belépett a fanzine-körforgásba. A Twilight Zine második számának 1997-es oldalán a zenekar már azok között a nevek között szerepelt, amelyekkel a szerkesztő a következő lapszámhoz interjút tervezett. Az Abyssos mellett Immortal, Lord Belial, Decameron, Deranged, Defleshed, Dismember és Satyricon neve állt. Ez nem hosszú cikk, csak néhány szó - mégis megmutatja, hogy a debütalbum körüli hónapokban a zenekar nemzetközi underground figyelembe került.

A Rock Extremum 1/98 kétoldalas Witching Metal anyaga még közvetlenebb nyom. A fennmaradt példány felbontása nem teszi lehetővé minden mondat hibamentes rekonstrukcióját, ezért az olvashatatlan részekből nem lehet történetet gyártani. De az biztos, hogy a cikk az Abyssosról, a Cacophonousról, a Together We Summon the Darkról és a Cradle of Filth összehasonlításokról beszélt. Ugyanebben a lapszámkörnyezetben az As the Sky Turns Black Again (Love Eternal) válogatáson is megjelent. A zenekar tehát nemcsak kritikákban, hanem hangzó mellékletként is bekerült a magazinos terjesztésbe.

A kilencvenes évek undergroundjában ennek külön súlya volt. Egy olvasó számára a fanzine nem csak hírforrás, hanem térkép volt. A magazinban olvasott cím alapján levelet lehetett írni, kazettát rendelni, mailorder-listát kérni, új zenekart felfedezni. Söderlund maga is fenntartotta a Spiritual Winter Productions disztribúciós oldalát, és interjúban felajánlotta, hogy aki ír neki, annak mailorder-listát küld. Megjegyezte, hogy az e-mailt már jobban szereti a „csigapostánál”. Ez a félmondat pontosan az átmenetet jelzi: az Abyssos a postai underground világában indult, de már a korai internet felé haladt.

A Together We Summon the Dark élete így nem egyetlen kiadási dátumból állt. A Cacophonous label samplerén már 1997-ben megjelent az As the Sky Turns Black Again. A következő évben ugyanez a dal Rock Extremum-válogatásra került. A teljes album közben hivatalos és nem hivatalos kazettákon, területi kiadásokon és későbbi CD-változatokon kezdett továbbvándorolni. A tárgy lassan elszakadt attól a pillanattól, amikor a három zenész először hallotta kész masterként.

6. FEJEZET - NYOLC KRITIKA, NYOLC KÜLÖNBÖZŐ LEMEZ

A kritikai fogadtatás története szinte önálló regény a regényben. Ritka, hogy egy album ugyanazokat az alapvonásokat ennyire következetesen megmutassa mindenkinek, mégis ennyire különböző ítéleteket váltson ki. A Together We Summon the Darkról szóló ismertetők többnyire ugyanazokat a dolgokat hallják: hosszú dalokat, svéd dallamosságot, sok riffet, gótikus-vámpirikus tematikát, erős gitárjátékot, visszafogott, de fontos billentyűket. Az ítélet ott válik ketté, hogy ezek erények-e vagy hibák.

1998. január 1-jén, alig néhány hónappal a megjelenés után Henry Akeley a Chronicles of Chaosban 7/10-et adott az albumnak. Már az első mondataiban a borító és az Anne Rice-szerű vámpírdivat szolgált célpontul. A csomagolás szerinte kissé nevetséges volt, a korszak gótikus vámpírképe pedig túlságosan divatossá vált. Amikor azonban a zenére tért, a gúny visszafogottabb lett. Akeley Dissection-hasonlóságot hallott, sőt úgy vélte, az Abyssos sok más svéd zenekarra is emlékeztet. Mégis elismerte a trió tehetségét: sötét, ragadós, télies dallamokat, fülbemászó vokális fordulatokat, gyorsaságot, jó riffeket és ritmusváltásokat emelt ki.

A kételye nem az volt, hogy tudnak-e játszani. A kérdés az eredetiség volt. Szerinte a zene olyan ösvényen haladt, amelyet már sokan kitaposottak, ezért csak a legjobb számok tudtak igazán kiemelkedni. Ez az ítélet később újra és újra visszatért: a lemez technikailag erős, de vajon szükség van-e rá?

1999 áprilisában a metal.de szerzője egészen más lemezt hallott. 8/10-et adott, és már a második végighallgatás után mesterműként beszélt róla. A stílust nehezen meghatározhatónak érezte, valahol a Gates of Ishtar-féle thrash/death dallamosság és a modernebb black metal között. Korai Dimmu Borgir- és Dismal Euphony-rajongóknak ajánlotta. Ugyanaz a kevertség, amely Akeleynek származtatottságot jelentett, itt harmonikus elegy lett.

2003-ban az Encyclopaedia Metallum egyik kritikusa 85 százalékot adott, és „fekete In Flamesként” írta le a lemezt. A hosszú dalokat összetettnek és érdekesnek találta, a szövegeket Cradle of Filth-szerűnek hallotta, de egyetlen komoly hibát nevezett meg: a játékidőt. Több mint egy óra ebből a zenéből számára túl sok volt. Azt javasolta, részletekben érdemes hallgatni. Ezzel megszületett a másik nagy vita: nem az eredetiség, hanem a terjedelem kérdése.

2006-ban a Thrashocore 7,5/10-et adott, és a kritikusa szinte teljes svéd térképet rajzolt a lemez köré. In Flames, Gardenian, Sacrilege, Dissection, Mörk Gryning - a nevek egymás után érkeztek. A recenzens szerint több hallgatás kell, mire az ember lefejti a lemezről a plágiumérzetet, de utána megmutatkozik a részletes kompozíciós munka: gyors ritmusváltások, heavy, death és black metal elemek, atmoszférikus részek, női ének, rengeteg riff és Rehn billentyűi. Külön kiemelte a Banquet in the Dark dallamait, az In Fear They Left the World Unseen billentyűit és a Through the Gloom into the Fire erejét. Ugyanakkor gyengének tartotta az éneket, és néhány témát túlságosan ismerősnek érzett.

A kritika egyik tévedése később külön érdekes lett: instrumentálisnak nevezte az As the Sky Turns Black Again darabot, holott az eredeti album adatai szerint az instrumentális szám maga a Together We Summon the Dark. Az apró hiba nem teszi értéktelenné a kritikát, csak emlékeztet arra, hogy a recepció forrásai sem sérthetetlenek.

2007-ben a DeBaser szerzője már nem hagyott teret kételynek: 5/5 csillag. Számára a lemez hossza nem probléma, hanem kihívás és erény volt. Azt írta, szinte hihetetlen, mennyire különbözik minden dal a másiktól, miközben nincs töltelék és nincs önismétlés. Különösen fontosnak tartotta, hogy az atmoszféra úgy erős, hogy a billentyűk nem uralják a zenét. A címadó instrumentálist az I've Watched the Moon Grow Old természetes bevezetőjeként hallotta. Ebben az olvasatban a lemez hatvanhat perce nem túlzás, hanem teljes világ.

Két évvel később, 2009-ben jött a legradikálisabb ellenítélet. A Metal Archives ratsalad nevű kritikusa 45 százalékot adott, és már a címben „fölösleges witching metalnak” nevezte az anyagot. A stílusa szándékosan sértő és provokatív volt. A vámpirikus gótikát nevetségesnek, a riffeket eredetiség nélkülinek, a dobot egyhangúnak, az éneket idegesítőnek hallotta. Még ő is elismerte azonban, hogy a zene hozzáértően van elkészítve, vannak technikailag megfelelő gitárszólók, a dob tartja az időt, a szintik kellemesek, a női ének működik. Az ítélet lényege ismét nem a kompetencia, hanem a szükségesség volt. Szerinte egyszerűen nincs szükség még egy ilyen melodikus black metal lemezre, különösen nem hatvanöt percen keresztül.

2010-ben az A Different Shade of Black Metal Zine szinte az ellenkező végletre jutott. Klasszikus, alulértékelt bemutatkozásként írta le a lemezt. Dicsérte a gyors dobot, az erős basszust, a melodikus gitárokat, a billentyűs atmoszférát és a professzionális produkciót. A szövegekben boszorkányságot, vampirizmust, sötét okkultizmust és kereszténységellenes elemeket látott. A szerző számára az Abyssos nem fölösleges másolat volt, hanem olyan tehetséges zenekar, amely nem kapta meg a maga idejében a neki járó figyelmet.

2021-ben, huszonnégy évvel a megjelenés után egy újabb Metal Archives-kritika 90 százalékot adott, és a 2009-es címre válaszolva „szükséges witching metalnak” nevezte a lemezt. A szerző különösen Rehn gitármunkáját emelte ki: azt, ahogyan a két gitársáv nem hagyományos ritmus- és szólógitárként különül el, hanem harmonizálva fonódik össze. A címadó instrumentálist gótikus regényből készült horrorfilm zenéjéhez hasonlította. Az albumot a melodikus black metal komoly teljesítményének látta, és sajnálta, hogy a Delomelanicon soha nem jelenhetett meg.

Nyolc kritika, nyolc időpont, és a lemez közben nem változott. Ugyanaz a CD forgott a lejátszókban. Mégis, az idő új füleket adott neki. 1998-ban a vámpírgótika túl divatosnak tűnhetett; 2010-re nosztalgikus underground-értékké válhatott; 2021-ben egy fiatalabb vagy később érkező hallgató már történeti távolságból hallhatta azt, ami egykor közhelynek hatott.

Talán éppen ez mutatja meg legjobban, mit jelent egy album utóélete. Nemcsak újrakiadásokat és új hallgatókat jelent. Azt is jelenti, hogy ugyanazok a riffek más kulturális környezetben új jelentést kapnak. A Together We Summon the Dark a maga korában beleütközött abba, hogy túl közel van saját svéd rokonságához és túl látványosan használ egy divatos gótikus képet. Később ugyanezek a tulajdonságok már egy elveszett korszak hiteles lenyomatának tűnhettek.

7. FEJEZET - A FANZINE-EK HANGJA

Abyssos történetéből hiányzik valami, ami sok más zenekarnál a legenda alapja: nincs nagy turnéarchívum. Nincsenek hosszú koncertbeszámoló-sorozatok, városról városra követhető plakátok, évtizedes élő felvételek. Rehn később egyértelműen azt mondta, hogy az Abyssos egyáltalán nem turnézott. Abban az időben egyszerűen nem volt pénzügyileg megoldható. Söderlund egy másik interjúban még tovább ment: a zenekarnak soha nem is volt klasszikus értelemben teljes koncertfelállása, mert nem érdekelte őket különösebben a koncertezés.

Ezért a zenekar jelenléte más helyeken őrződött meg. Fanzine-oldalakon, postai levelezésben, interjúkban, kazettákon, promóciós CD-ken. Ha az Abyssos történetének van „turnéja”, akkor az papíron és borítékokban zajlott.

Az In Deed Hell / Fobiazine interjúja ennek az egyik legélőbb dokumentuma. Söderlund nem steril sajtónyelven beszél. Nyers, viccelődő, időnként provokatív. A vampirizmusról kérdezve azt mondja, hogy természetesen érdekli, különben nem írná azokat a dalszövegeket, amelyeket ír, és a borító sem nézne ki úgy, ahogy. Arra a kérdésre, valóban hisz-e vámpírokban, nemet mond. A történelem során voltak emberek, akik vérivással foglalkoztak, de a denevérré változó fikciós vámpírokban nem hisz.

A beszélgetés sokszor szándékosan provokatív és személyes, de közben fontos zenei mondatok csúsznak bele. A Cradle of Filth-párhuzamokkal szembeni ingerültség. A Dissection elismerése. Az a megjegyzés, hogy a következő album dalai már készen vannak, csak a szövegek nem teljesek, és talán novemberben ismét az Academy Studiosba mennek. Az ígéret, hogy az új anyag valamivel NWOBHM-osabb lesz, miközben továbbra is nagyon Abyssos marad.

Söderlund zenei ízlése is árnyalja a képet. Később Coroner, Mercyful Fate és King Diamond, Kiss, Iron Maiden, Arcana, Arcturus, Borknagar, Katatonia, Therion, Garmarna, Cradle of Filth, Bal-Sagoth, Dark Funeral, Frank Zappa és mások nevét sorolta. Magát „discoholicnak” nevezte, és azt mondta, hetente több metalalbumot vásárol, néha többet, mint amennyit meg tud hallgatni. Ez a lista önmagában megmutatja, miért lehetett az Abyssos zenéje nehezen egyetlen tiszta műfaji dobozba zárható. A heavy metal, progresszív vagy avantgárd zene, black metal, gótikus atmoszféra és klasszikus metal ugyanabban a hallgatói háttérben fért meg.

A nyomtatott „Page (27)” Rehn-interjú már a második album, a Fhinsthanian Nightbreed körüli korszakból származik, de visszafelé is értelmezi az első lemezt. Rehn ott vámpirikus hatású zenekarként beszél az Abyssosról, és a korai vámpírfilmek atmoszféráját emeli ki. A Nosferatu-féle régi megközelítéshez közelebb érzi magát, mint a látványos hollywoodi változatokhoz. Bram Stokert olyan szerzőként említi, aki szerinte különösen jól őrizte meg a vámpírmítosz borzalmát és báját. Ez a beszélgetés megerősíti, hogy az első album képi világa nem egyszeri marketingfogás volt. A második album korszakában is ugyanazt a mitológiát vitték tovább.

A Schwermetall-interjú már egy másik hangulatban született. Ott a zenekar és a Cacophonous kapcsolata szétesőben van, Meidal már nincs a felállásban, a második album megjelent, és a jövő bizonytalanná vált. Söderlund még mindig humorral beszél, de a kiadóról már keményen. Elmondása szerint több mint egy éve vitáztak a merchandise, digipak, póló, vinyl és elszámolási ígéretek miatt. A kiadó végül „a kiadóval szembeni viselkedésükre” hivatkozva bontotta fel a szerződést. Söderlund szerint ez a viselkedés lényegében annyi volt, hogy számon kérték az ígéreteket és az eladási adatokat.

A későbbi Rehn-visszatekintés ugyanezt kevésbé indulatosan mesélte el. Szerinte a második album után a Cacophonous mintha a föld alá süllyedt volna. Ritkult a kommunikáció, a kérdésekre nem jött válasz, a promóció bizonytalanná vált. Rehn úgy látta, a kiadó komoly problémákkal küzdött és kénytelen volt sok zenekarát elengedni. A két beszámoló nem teljesen azonos érzelmi tónusú, de ugyanabba a végpontba vezet: a négy albumra szóló szerződésből kettő készült el.

A fanzinek azért nélkülözhetetlenek, mert nem csak adatokat őriznek. Temperamentumot őriznek. A dühöt a félreértett összehasonlítások miatt. A lelkesedést egy új album előtt. A kiadóval kapcsolatos csalódást. A saját képi világuk iránti makacs ragaszkodást. Ha csak diszkográfiai adatlapok maradnának, az Abyssos története néhány sor volna. A fanzine-ekben azonban hallani lehet, hogy a zenekar tagjai hogyan gondolkodtak önmagukról, amikor a történet még nem volt lezárt múlt.

8. FEJEZET - AZ ELSŐ ALBUM UTÁNI GYORSULÁS

A Together We Summon the Dark megjelenése után nem következett hosszú pihenő. 1998-ra az új dalok elkészültek. Söderlund egy korabeli interjúban azt mondta, a zene már megvan, a dalszövegek még nem teljesen készek, és novemberben ismét az Academy Studiosba készülnek. Az irányt valamivel NWOBHM-osabbnak nevezte, de hangsúlyozta, hogy továbbra is nagyon Abyssos marad.

Ez a mondat sokat mond az első album utólagos helyéről. A zenekar nem akarta egyszerűen újra felvenni ugyanazt. Rehn később fejlődési folyamatként beszélt a két lemez különbségéről. A Together We Summon the Dark volt az első komoly nagylemezes stúdiótapasztalatuk. Mire hazamentek, majd elkezdtek dolgozni a Fhinsthanian Nightbreeden, tapasztaltabbak és idősebbek lettek. Másként kezelték a kompozíciókat, és több stúdióidőt is kaptak. A második album professzionálisabb és kiegyensúlyozottabb lett, részben azért, mert az első megtanította őket arra, hogyan működik egy nagylemez elkészítése.

A fejlődés azonban személyi töréssel járt. Daniel Meidal munkája miatt sok próbát kihagyott. Söderlund későbbi elmondása szerint két héttel a stúdióidőpont előtt leültek beszélni, és arra jutottak, hogy már nincs elég idő bepótolni mindazt, ami kimaradt. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nem veszekedés történt és nem klasszikus kirúgás.

Meidalt továbbra is a legjobb barátjának nevezte. A döntés gyakorlati volt: a stúdióidő közeledett, a zenekar pedig nem várhatott.

1998 novemberében Rehn és Söderlund visszatért az Academy Studiosba. Rehn ekkor már a basszusgitárt is maga játszotta. A fő énekhez session-vokalistákat vontak be, és a második lemez sokkal több vendéghangot kapott. Stefan Karlsson férfi éneket adott, A-K Anger női vokált, Söderlund barátnője egy beszélt részt mondott fel, John Oestlund háttérvokált énekelt, Söderlund maga is megszólalt beszélt részekben, Mags pedig még szólót is játszott. A Fhinsthanian Nightbreed így más módon épült fel, mint az első album: kisebb állandó mag, több vendég és nagyobb stúdiótapasztalat.

A megjelenés éve biztosan 1999, a pontos dátum azonban újra forrásvitába fut. Az egykori hivatalos biográfia májust említ, a Metal Archives december 25-ét. A különbséget nem lehet hitelesen eltüntetni. A történet szempontjából azonban fontosabb, hogy a második album megjelent - és éppen ekkor kezdett eltűnni mögüle az a kiadói háttér, amely az első lemezt még nemzetközi pályára állította.

Rehn visszaemlékezése szerint az internet akkor még nem adott olyan azonnali rálátást a promócióra, mint később. A zenekar nem tudta pontosan, mit csinál a kiadó a háttérben. A Fhinsthanian Nightbreed megjelenése után azonban a csend kézzelfogható lett. A Cacophonous nem válaszolt úgy, mint korábban, a promóció gyengült, az információ elapadt. Söderlund eközben az elszámolások, az ígért kiadványformák és merchandise miatt egyre ingerültebb lett. A négyalbumos terv hirtelen nem jövőnek, hanem félbemaradt szerződésnek látszott.

A zenekar számára ez azért lehetett különösen frusztráló, mert az alkotói oldal nem állt le. Nem az történt, hogy elfogytak a dalok. Éppen ellenkezőleg. Rehn tovább írt. Amikor később új kiadót kerestek, már jelentős mennyiségű új anyag állt rendelkezésre. A probléma lassan teljesen áthelyeződött a zenén kívülre.

9. FEJEZET - AMIKOR A KIADÓ ELHALLGAT

A Cacophonousszal való kapcsolat megszűnése nem egyetlen pillanat volt, inkább hosszú kifakulás. Söderlund emlékezetében konfliktusok sorozata: ígéretek, amelyekből nem lett digipak, póló vagy vinyl; eladási adatok, amelyeket hiába kértek; viták, amelyek végül szerződésbontásba torkolltak. Rehn emlékezetében inkább eltűnés: egy kiadó, amely egyre kevesebbet válaszolt, majd végül elengedte a zenekart. A két nézőpont ugyanazt a valóságot két különböző érzelmi szögből világítja meg.

Abyssos megpróbált új kiadót találni. A név ismert volt, két nemzetközi album állt mögötte, és Rehnnek kész dalai voltak. Mégsem jött létre működő folytatás. Ajánlatok érkeztek a világ különböző részeiről, de Rehn szerint egyik sem adott megfelelő stúdióköltségvetést. Egy professzionális album felvétele pénzbe került, és ezt nem tudta saját zsebből finanszírozni. Ha megtehette volna, mondta, már régen rögzítette volna az anyagot, és licencelésre kínálta volna fel.

Közben Söderlund elfáradt. A Schwermetall-interjúban szinte élőben jelentette be, hogy kilépett. Több mint egy éve nem próbáltak, új közös inspiráció nem született, a zenekar leginkább levelekre válaszolt és interjúkat adott, mintha fenntartaná annak lehetőségét, hogy egyszer még újra elindul. Rehn viszont közben majdnem két albumra elegendő zenét írt. Söderlund azt mondta, kár volna ezt kidobni csak azért, mert neki nincs több kedve próbálni vagy több időt tenni a zenekarba. Ugyanakkor úgy érezte, a saját szövegei olyan erősen hozzátartoztak az Abyssoshoz, hogy talán jobb volna, ha Rehn más néven folytatná.

Ez az egyik legérdekesebb önértelmezés a teljes történetben. Az Abyssos identitása nem kizárólag a zenében volt. Rehn komponálta a hangszeres világot, de Söderlund szövegei adták a vámpírok, boszorkányok, szertartások és időtlen narrátorok nyelvét. Ha az egyik fél eltűnik, vajon ugyanaz marad-e a név? A kérdésre végül nem egy új lemez adott választ, mert az új lemez nem készült el.

A tervezett harmadik album címe Delomelanicon lett volna. Rehn szerint a dalok elkészültek. 2003-ban még hír is keringett új Abyssos-felvételről, de a teljes album nem valósult meg. A történet ezért furcsán nyitva marad. Nem az történt, hogy egy zenekar mindent kimondott, amit akart, majd befejezte. Inkább az, hogy a folytatás zenéje valahol létezett, de nem kapta meg azt az intézményi hátteret, amely lemezzé alakíthatta volna.

Ez a különbség az első albumot is új fénybe helyezi. 1997-ben a Cacophonous olyan kapu volt, amely egy sundsvalli demót eljuttatott Yorkshire-be, majd egy nemzetközi CD-hez. Néhány évvel később ugyanez a világ már nem működött. A zenekar nem tudott csak akaratból stúdióbudgetet teremteni. A levelek és ajánlatok nem helyettesítették a valódi finanszírozást. Az Abyssos történetének egyik legfontosabb tanulsága éppen az, hogy az underground romantikája mögött nagyon prózai infrastruktúra áll: pénz, stúdióidő, kiadó, terjesztés, kommunikáció. Ha ezek közül elég elem kiesik, még kész dalok is néma anyaggá válhatnak.

A zenekar így fokozatosan eltűnt. A dokumentált lezárás általában 2003 köré kerül. Rehn más utakra lépett. Megfordult az Evergrey billentyűseként, kapcsolatba került a Takidával, majd Sarah Jezebel Deva és Tommy Rehn társaságában létrehozta az Angtoriát. Később a Torn Between Two Worlds együttműködésben ismét megmutatkozott az a filmes, hangszerelői gondolkodás, amelynek csírái az Abyssos instrumentális és billentyűs részeiben is hallhatók.

Söderlund és Meidal újraindította az Insalubrioust. Mindketten erősen kötődtek a vizuális alkotáshoz is; artwork-, design-, layout-, fotós és grafikai munkák kapcsolódnak hozzájuk. Mintha a történet visszahajlott volna oda, ahonnan indult: ugyanazok az emberek, ugyanaz a korai zenekarnév, csak közben megtörtént két Abyssos-album és egy félbemaradt harmadik lehetősége.

Rehn azonban 2005 körül még nem úgy beszélt az Abyssosról, mint végleg eltemetett múltról. Azt mondta, ha egyszer újra készíthetne Abyssos-albumot, az artwork és az imázs ugyanolyan sötét és vámpirikus lenne, mint régen. Ebből a mondatból nem következett új lemez, de megmaradt benne valami fontos: a Together We Summon the Dark világa számára nem kínos fiatalkori jelmez lett, amelyet felnőtt fejjel le kell vetni. Továbbra is az Abyssos lényegéhez tartozott.

10. FEJEZET - A LEMEZ, AMELY NEM MARADT 1997-BEN

A zenekar eltűnése és a lemez eltűnése nem ugyanaz. A Together We Summon the Dark az eredeti Cacophonous CD után más formákban tovább mozgott. 1997-ből dokumentált promo CD is ismert ugyanazzal a NIHIL 26CD katalógusszámmal. 1998-ban Lengyelországban a Mystic Production kazettán adta ki, ugyanabban az évben ukrán Moon Records-kazetta is megjelent, amelyet az adatbázis nem hivatalos kiadásként jelöl. Orosz kapcsolódású Angel's of Hell kazettáról is vannak adatok, de a dátumkezelés forrásonként eltér. 2001-ben a német Transylvanian Blasphemy kazettakiadása, 2002-ben orosz nem hivatalos CD, bizonytalan évben malajziai Jamback Records-kazetta, később újabb Cacophonous brit CD-változat tartotta mozgásban az anyagot.

Ez nem szép, egyenes újrakiadási családfa. Sokkal inkább underground vándorlás. Hivatalos és nem hivatalos példányok, különböző országok, kazetta és CD, bizonytalan dátumok. A lemez ott is terjedt, ahol maga a zenekar soha nem turnézott. Fizikai tárgyként utazott helyettük.

A válogatások ugyancsak meghosszabbították az életét. Az As the Sky Turns Black Again 1997-ben a The Unholy Bible - Cacophonous Label Sampler része lett, 1998-ban pedig a Rock Extremum válogatásán jelent meg teljes alcímével. A második album korszakából a Finally I Kissed the Pale Horse a Black Metal Vol. 2 összeállításra került, a Firebreathing Whore pedig az Independent Music For Independent People kiadványon bukkant fel. Ezek a későbbi dalok már nem a Together We Summon the Dark anyagát képviselik, de azt mutatják, hogy az Abyssos neve a debütálás után még évekig mozgott a nemzetközi undergroundban.

Az utóélet másik formája az emlékezet. Amíg a zenekar aktív volt, az összehasonlítások néha bosszantó terhet jelentettek. Évtizedekkel később azonban éppen ezek a kapcsolódások segítik az új hallgatót abban, hogy megtalálja a lemezt. Aki Dissection, Dawn, Naglfar, Mörk Gryning vagy a svéd melodikus black/death kilencvenes évekbeli korszakát kutatja, előbb-utóbb beleütközhet az Abyssosba. Az album így egy kánon szélén él tovább: nem feltétlenül az első név, amelyet a korszakról kimondanak, de elég erős ahhoz, hogy újra és újra előkerüljön.

A 2009-es negatív kritika és a 2021-es 90 százalékos lelkesedés közötti távolság jól mutatja, milyen furcsa ez az örökség. Az egyik szerzőnek a lemez maga volt a bizonyíték arra, hogy a melodikus black metal túl sok középszerű utánzatot termelt. A másiknak ugyanez az anyag alapvető, szükséges mű. Az ítélet nem oldható fel úgy, hogy valamelyiket egyszerűen tévesnek nyilvánítjuk. A Together We Summon the Dark valóban hosszú. Valóban hallhatók benne korabeli svéd stílusjegyek. Valóban teátrális a vámpírkép. Ugyanakkor a gitármunka részletes, a kompozíciók ambiciózusak, a hangulat következetes, és a lemeznek felismerhető saját tárgyi és szövegi világa van.

Talán ezért maradt vitaképes. A teljesen jelentéktelen lemez ritkán kap 45 százalékos dühkitörést és 90 százalékos rajongó vallomást évtizedek különbségével. A közömbösség csendesebb. Az Abyssos első albuma nem volt közömbös.

EPILÓGUS - A SÖTÉTSÉG NEM A KILENCEDIK SZÁMNÁL ÉRT VÉGET

Ha a történetet visszafelé nézzük, könnyű úgy látni, mintha minden a Together We Summon the Dark felé vezetett volna. Az Insalubrious próbaterme, az új dalok, az Abyssos név, a Hedberska Studios, a demókazetta, a postára adott csomagok, a Cacophonous ajánlata, az Academy Studios - mintha egyetlen egyenes vonal lett volna. Valójában egyik szereplő sem tudhatta, hogy mi marad meg harminc év múlva.

A lemez megjelent, majd jött egy második. A négyalbumos szerződés félbemaradt. Meidal kiszállt a mindennapi működésből, Söderlund később elfáradt, Rehn kész dalokkal maradt kiadó és stúdióbudget nélkül. A Delomelanicon nem lett harmadik fejezet. Az Abyssos nem járta végig a klubokat és fesztiválokat. Nem épült köré hatalmas koncertlegenda. Ha csak a klasszikus rocktörténeti mércét nézzük, a történet túl rövid.

De a rövidség néha sűrűséget jelent. Az Abyssos néhány aktív éve alatt létrejött egy demo, két nagylemez, egy felismerhető vizuális világ, egy sajátosan melodikus gitárnyelv, fanzine-interjúk, kritikai viták és egy harmadik album árnyéka. A Together We Summon the Dark pedig olyan erősen rögzítette az első korszakot, hogy a későbbi emlékezetben is ez lett az egyik fő kapu a zenekarhoz.

A fizikai album ma önmagában történelmi dokumentum. A PMDC-mould, az IFPI-kódok, a Cacophonous katalógusszám, a booklet hajtásai, a fotók és a kreditoldal ugyanannak a korszaknak a lenyomatai, mint a fanzine-ek fénymásolt betűi vagy a mailorder-listák. Egy olyan korszaké, amikor a zene terjedése lassabb volt, de minden állomásnak tárgyi nyoma maradt. Egy kazetta elindult postán. Egy szerkesztő felírta egy következő szám tervezett interjúlistájára az Abyssos nevét. Egy kritikus a borítót gúnyolta. Egy másik húsz évvel később ugyanazt a lemezt a melodikus black metal fontos darabjának nevezte.

És közben ott marad a zene saját világa, amely mintha semmit sem tudna minderről. Ott nincs Cacophonous-szerződés és nincs elmaradt merchandise. Nincs stúdióbudget és nincs Metal Archives-százalék. Ott a hold öregszik, az ég újra feketévé válik, a ködben tánc kezdődik, a sötétben lakoma készül, a látható világ mögött egy másik nyílik, és a végén a komorságon át vezet az út a tűzbe.

Ez az album legfurcsább győzelme. Teljesen a maga korából született - a svéd melodikus extrém metal egyik legsűrűbb időszakából, a kilencvenes évek vámpírreneszánszából, a fanzine-ek, kazetták és korai e-mailek hálózatából, a brit underground kiadói infrastruktúrából -, mégis úgy építette fel saját belső terét, mintha a huszadik század vége nem is létezne.

A források néhány ponton továbbra is vitatkoznak. 1995 vagy 1996? Három, öt vagy hét demótétel? 1:05:44 vagy 1:05:36? 1999 májusa vagy december 25-e a második album pontos megjelenése? A jó történethez néha hozzátartozik, hogy a szélei nem élesek. A bizonytalanság nem hiba, ha kimondjuk. Inkább annak bizonyítéka, hogy valódi, szétszórt nyomokból próbálunk visszanézni egy rövid életű underground zenekarra.

A biztos pontok azonban elegendők. Sundsvall. Insalubrious. Abyssos. Wherever the Witches Might Fly. Cacophonous. Academy Studios. 1997. október 6. Kilenc tétel. Egy fordított keresztként kinyíló booklet. Egy album, amelyet egyszerre neveztek származtatottnak és mesterműnek. Egy harmadik lemez, amelynek dalai elkészültek, de hanghordozó soha nem lett belőlük.

És egy mondat, amely talán jobban zárja le a történetet, mint bármilyen pontszám: a sötétség megidézése 1997-ben nem ért véget a kilencedik számmal.